Ábel Éva, azaz Évi néni a klubhűség élő szobra. Már ötödik évtizedét tapossa a PMFC-nél, ennyi idő alatt pedig megélte a mennyet és a poklot is. Bár eleinte nem nagyon érdekelte a foci, most már otthon, a számítógép előtt idegeskedik egy-egy idegenbeli meccs alatt. A világbajnok kávéja mellett arról is híres, hogy minden főnökével jó viszonyt ápolt az elmúlt 46 évben. Interjúnk a Made in PMFC stadionújság 2. évfolyamának 3. számában jelent meg.

– Amikor megkérdeztem, hogy mióta van a klubnál, azonnal rávágta, hogy 1975 augusztus 1. óta. Hogyhogy ilyen pontosan emlékszik?

– Nem nehéz. 1975-ben érettségiztem. Egy hónap pihenő után rögtön itt kezdtem a munkát. Pedig akkor abszolút nem érdekelt a foci.

– Ehhez képest most már évtizedek óta nincs mérkőzés Évi néni nélkül.

– Pedig nem indult könnyen az itteni pályafutásom. Eleinte a kolléganőim barátságtalanok voltak velem, a férfi kollégák pedig csak a fiatal nőt látták bennem. Nem volt egyszerű. Viszont úgy voltam vele, ha már kitapostam magamnak egy ilyen jó munkahelyet, maradok. Soha fel sem merült, hogy elmenjek.

–Legendák keringenek arról, hogy amit Ábel Éva még nem csinált a PMFC-nél, az a feladat nincs is.

– Gyors- és gépírónőként kezdtem, utána titkárnő lettem. Később enyém lett a munkaügy, bérszámfejtés, tb-ügyintézés, adózási ügyek, mellette az adminisztráció. Voltam stikában technikai vezető még Pázmándy Zsolt mellett. Előfordult, hogy helyettesítettem a szertárban, vagy épp takarítottam. Mondjuk füvet még nem kellett nyírnom.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Az elmúlt évtizedekben rengeteg csapat mellett volt ott. Van kedvence?

– Ez tévedés. Egyetlen csapat mellett voltam végig! Persze, a személyek azok cserélődtek. Én mindenkivel jól kijöttem. Ha mégis ki kellene emelni valakit, az Mérei László. Vele nagyon szerettem együtt dolgozni.

–Voltak nagy sikerek, csúnya mélypontok is a PMFC életében. Melyek a legemlékezetesebbek?

– A csúcs mindig az volt, amikor feljutottunk az NB I.-be. Mélypontból pedig szintén akadt pár. Volt, hogy víz, villany, fűtés nélkül, kabátban, kesztyűben dolgoztunk az irodában. És azt sem hittem, hogy a lépcsőházban kell majd erőnléti edzést tartani, de ilyen is előfordult. Megtanultam: mindig lehet rosszabb. De szentül hiszem, hogy mindig jöhet egy kicsit jobb!

–Meddig marad még a PMFC-nél?

– Úgy képzeltem el, hogy amikor 50 éves leszek a klubnál, akkor hagyom majd abba. Aztán majd meglátjuk. Itt nőttem fel, itt mentem férjhez, itt születtek a gyerekeim, itt történt tragédia is, ha tragédia történt. Nekem ez a családom. Hatalmas élmény az, amikor a korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre a labdarúgás napján kitárt karral jön felém, és azt mondja: ”Ó, a PMFC nagyasszonya!”

– Szóval még négy évig biztosan találkozhatunk önnel minden hazai meccsen.

– Remélem. Dolgom is van meccsnapon, meg, hát egyébként is, ott a helyem. Az idegenbeli meccseket is nézem otthonról. Ha pedig nincsen közvetítés, az interneten figyelem, hogy mi történik. És bosszankodok, ha épp kapunk egy gólt. Remélem a gyerekek szépen elkezdik gyűjtögetni a pontokat!

A Soroksár SC elleni teljes stadionújságot ITT olvashatja el!