Made in PMFC interjú – Egyetlen embernek köszönhetjük, hogy meccsről-meccsre makulátlan mezben lép pályára csapatunk. Ő Vass Zsuzsa, a PMFC szertárosa, aki imádja a munkáját, és nem is tudja elképzelni, hogy milyen lenne, ha nem ezt csinálná.

Mióta is rendszerezi már a csapat felszereléseit?

1996 májusában kerültem ide, akkor szűnt meg az előző munkahelyem. De nem volt számomra ismeretlen a közeg, egyrészt az egyik itteni kolléganőm akkoriban is már a csapat mellett dolgozott, másrészt a lányom ide járt tornázni, a fiam pedig kisiskolásként a PMFC-ben focizott.

Ezek szerint sportos a család?

Abszolút! Mindenki kapcsolódik valahogy a sporthoz, de a fő csapásirány a foci. Nem véletlen, hogy az elmúlt 25 évben sokkal több lett nekem a PMFC, mint egy munkahely.

Pedig, ha valakinek, akkor önnek egyáltalán nem könnyű a munkája, hiszen egy csupa férfiakból álló futballcsapat öltözője több szempontból sem könnyű terep egy hölgy számára.

Nekem jó tapasztalataim vannak. Mindenki, akivel eddig dolgoztam, tisztelettudó, rendes srác volt. Persze néha rájuk kell szólni, de nagyjából mindenki tudja, hogy mit lehet, és mi az, ami már sok. Ebben én is segítek nekik, hiszen, ha rosszabb napom van, szólok a csapatnak, hogy ma front van, úgy viselkedjenek.

Van olyan focista, aki rendszeresen hagy különösen nagy „rumlit” a felszerelésén egy-egy meccs után?

Nem tudnék egyet kiemelni. De olyanok azért akadnak, akikre rá kell szólni edzés után, hogy tessék szépen leadni mosásba azt a trikót, mert a „jó lesz az még holnap” mondattól csak még nagyobb bűz lesz az öltözőben.

Úgy tudom, néhány futballista esküszik az ön kávéjára.

Valóban, ez már a napi működés része. Edzés előtt szokott érkezni a kávés brigád. Megfőzöm, megisszuk, aztán kezdődhet a munka.

Volt már olyan, hogy bajnoki meccsen nem stimmelt valami a szerelésekkel?

Soha! Két vicces sztori azért beugrik. Egyszer a Dunaújvárossal játszottunk TV-s meccset és közvetlenül előtte kellett felragasztanunk a mezekre egy hirdetést. Utána a közvetítésben néztem, hogy ahogy izzadtak a fiúk, úgy jöttek le szépen egymás után a reklámok a dresszről. Egy másik alkalommal idegenbe utazott a csapat. Már épp indultak, gördült ki a busz, amikor beugrott: nem csomagoltam nadrágokat! Megállítottam gyorsan őket és rohantam a szertárba.

A közelmúltan nyugdíjas lett, de továbbra is itt van a csapat mellett. Jól látom, hogy nem nagyon megy az elszakadás?

Nagyon nem. Imádom ezt a közeget és nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne az, ha nem itt lennék. Az utóbbi évtizedekben a csapat volt az, ami a családomat is egy kicsit irányította, hiszen mindent ahhoz igazítottam, hogy itt épp mi a feladat. De lassan azért a családra is nagyobb figyelmet kell szentelnem. Egyelőre még a kettő megy együtt.

Interjúnk a Made in PMFC 7. számában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.