Nemzetközi tornát nyertek az U11-esek

A szerbiai Royal Cup döntőjében a Belgrád nagyarányú legyőzésével szereztünk aranyérmet.

A PMFC U11-es csapata részt vett a 12 együttest felvonultató Royal Cup elnevezésű nemzetközi tornán. Az esemény helyszínéül szolgáló vajdasági Nagykikindára hosszú és kalandos út végén érkeztek meg a srácok, ám a szervezők részéről nagyon kedves fogadtatásban részesültünk.

 

A kétnapos tornán Udvardi Zoltán legénysége szerb, román, illetve horvát együttesekkel mérte össze futballtudását. Az itthoniaktól ugyan eltérő szabályokat alkalmaztak (pályaméret, létszám, labdaméret, nem volt les), de ez sem jelentett különösebb akadály, így a csoportkört sikerrel vettük.

Ezt követően még két mérkőzést nyertünk, ezáltal pedig a legjobb négybe kerültünk. Az elődöntőben a Topolyát 4-0-ra vertük meg. A döntőben aztán az addig veretlen SF Beogradot kaptuk ellenfélnek, és remek játékkal 6-0-ra itt is győztünk, így U11-es csapatunk lett a torna győztese!

A finálé után a szervezők, valamint a többi résztvevő csapat játékosai és edzői is gratuláltak a pécsi fiúk nagyszerű teljesítményéhez. Az aranyérem és a kupa mellett még egy különdíjat is elhoztunk, a torna legjobb játékosának járó egyéni elismerést Kocsis Dávid kapta.

A Royal Cup-on résztvevő játékosaink névsora: Bátori Barnabás, Bíró Bálint, Csiba Máté, Csiszár Balázs, Dobó Bence, Dózsa Noel, Győri Ádám, Kincses Dorián, Kocsis Dávid, Lauer Olivér, Lauer Roland, Nóránt Máté. Vezetőedző: Udvardi Zoltán. Edző: Élő Tibor.

Gratulálunk, büszkék vagyunk rátok!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram