Hazatért sajátnevelésű kapusunk

A PMFC-hez ezer szállal kötődő Varasdi Dániel hosszú évek után visszatért Pécsre.

Szabó Máté (támadó) és Majnovics Martin (védő) után tehetséges és nem mellékesen egy korábbi saját nevelésű kapussal bővült NB II-es labdarúgócsapatunk kerete. Varasdi Dániel neve ismerősen csenghet a pécsi futballszeretők számára, ugyanis a hálóőr 2000. március 12-én született Pécsett, ráadásul a PMFC-ben kezdett el megismerkedni a labdarúgással. Végig korosztályos csapatainak elsőszámú hálóőre volt, mígnem 2015-ben az MTK Budapest utánpótlásába került.

Első évében főleg az U16-os együttesben védett, de már itt is bemutatkozott az egy évvel idősebbek között. Végigjárta a korosztályos gárdákat, legnagyobb sikerét pedig a 2018/19-es szezonban érte el, amikor csapatkapitányként bajnoki címet ünnepelhetett az U19-es csapattal. A 2019/20-as bajnoki kiírásban kölcsönjátékosként bemutatkozott a Budaörs színeiben az NB II-ben, a 2020/21-es élvonalbeli idényben pedig az MTK Budapest tartalékkapusaként számítottak rá.

Varasdi Dániel a PMFC harmadik téli érkezője

 

Az NB I-ben ugyan nem lépett pályára, viszont a 2021/22-es évadban az MTK Budapest II. kapusaként már stabil kezdő lett az NB III Közép-csoportjában, 32 bajnoki mérkőzésből mindössze 2 találkozón nem az ő nevével kezdődött a fővárosiak összeállítása. A 22 éves hálóőr legutóbb az NB II-be visszajutó HR-Rent Kozármislenyben szerepelt, a szomszédos gárdától elköszönve pedig hosszú évek után hazatért pécsi nevelőegyesületéhez, ahol már a felnőttek között várhatja a bevetést.

– Nagyon örültem, amikor a klub megkeresett, ezúton is szeretném megköszönni Sólyom Csabának és a stáb, illetve a vezetőség bizalmát – fogalmazott kapusunk. – Felemelő dolog újra magamra húzni a PMFC mezét, immár az első csapat tagjaként. Jó érzésekkel térek haza, kellő motivációval és nagyon várom a közös munkát. Tisztában vagyok azzal, milyen szerepkörben számít rám a klub, szeretnék segíteni a csapatnak, hogy együtt sikeresek legyünk és elérjük a kitűzött célokat. Amennyiben úgy alakul, hogy megkapom a lehetőséget, szeretnék élni vele és örömet okozni a közönségnek!

Varasdi Dánielt szeretettel köszöntjük ismét Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy
Név: Varasdi Dániel
Születésnap: 2000.03.12.
Születési hely: Pécs
Nemzetiség: magyar
Poszt: kapus
Magasság: 186 cm
Testsúly: 79 kg
Előző klubja: HR-Rent Kozármisleny

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram