Made in PMFC-interjú: A 90-es évek elején kétszer is nyert Magyar Kupát, egyszer a PMSC, egyszer pedig az Újpest játékosaként. Bár a közelmúltban egy szívműtéten esett át, mostanra visszanyerte versenysúlyát és lassan újra elkezdhet labdázni is. Tomka János szerint a PMFC számára nagy lehetőség a fővárosiak elleni kupameccs.

Tavasszal sokakra ráijesztett, amikor kiderült, hogy kórházba került. Mi történt?

Ötvenéves koromban derült ki, hogy van egy örökletes szívbillentyű rendellenességem. Idén tavasz végén aztán elkerülhetetlenné vált, hogy megműtsenek, ezért a fővárosban kés alá kellett feküdnöm. Szerencsére az operáció remekül sikerült, és mostanra már azt tudom mondani, hogy felépültem, hiszen végre visszanyertem a vitalitásomat és a versenysúlyomat is.

Nagyon megviselte a műtét? Hiszen, ha valakiről, önről mindig is sugárzik, hogy él-hal a mozgásért.

Az operáció után fogytam 8 kilót, és persze nem tud egy ilyen esemény után az ember azonnal ugrálni. De sokkal inkább lelkileg fogott meg az egész. Amikor azt hiszed, hogy golyóálló vagy, amikor abban reménykedsz, hogy egy ilyen dolog biztosan nem nálad üt be, akkor bizony arcon csap a valóság. Persze, amikor felébredtem a műtét után, szinte azonnal előbújt belőlem a sportoló.

Csak nem edzeni akart rögtön?

Arról azért nem volt szó, de az intenzíven fekve – ami azért nem egy jó hangulatú hely – már el is határoztam, hogy én innen mielőbb ki akarok kerülni. Egy nap múlva már át is vittek a kis intenzívre, és ezt apró részsikerként könyveltem el. Ott pedig rögtön elkezdtem fújkálni azokat a kis golyókat, amik a vitálkapacitás rendbetételéért felelnek. Pár nappal később épp az osztályon vizsgázott egy gyógytornász csoport, én segítettem nekik. Úgy kell ezt érteni, hogy én voltam a „vizsgafeladatuk”, rajtam mutatták be a tételeiket.

Meddig kellett ágyban maradnia?

Szerencsére nem sokáig. A kórház után a balatonfüredi rehabilitációs intézetbe kerültem, ott pedig napról napra tűztem ki magamnak célokat, ezekhez pedig tartottam is magam. Az eleje nehéz volt, de aztán szépen haladtam. Kis szobakerékpározással kezdtem, aztán elhatároztam, hogy napi 10-12 kilométert sétálok. Most már edzeni is tudok, heti négyszer. Kocogok, és Nagy Bettinához járok piláteszre. Vele a rehabilitáció során találkoztam, fantasztikus gyógytornász, nagyon sokat segített. Ha minden jól megy, lassan elkezdhetek újra labdázni is.

És a munkával mi a helyzet?

Most már lassan két hónapja, hogy oda is vissza tudtam térni. Egy egész országot lefedő takarító cégem van, közel 70 munkavállalóval. Minden hónap elején végig szoktam járni az egész országot, az összes alkalmazottammal találkozom személyesen. Ebben muszáj volt egy kis szünetet tartanom, de most már kezdem újra felvenni a ritmust.

Önt valahogy úgy is képzelem el, mint aki nem tud megállni.

Valóban szükségem van arra, hogy legyen feladatom. Félreértés ne essék, szeretek néha „semmit tenni”, de csak akkor, ha a munkával már végeztem.

Az ön számára nehezen lehetett volna annál pikánsabb párosítást összehozni a MOL Magyar Kupában, mint egy Pécs–Újpest derbi, hiszen mind a két csapattal nyert kupát. Várja már?

És ez még nem minden, ha már párhuzam: a kupasiker mellett mind a két együttessel voltam bajnoki második és harmadik is! Ami a mostani párosítást illeti, érdekes lesz ez a csata. Az Újpest az utóbbi években volt, hogy szinte a kiesés küszöbén táncolt, azonban most egy szép fejlődési íven látom a lilákat, akiknek ráadásul épp a Magyar Kupa a legnagyobb esély, hogy nemzetközi kupába kvalifikálják magukat. A PMFC-nek pedig eleve hatalmas lehetőség egy ilyen meccs. Gondoljunk csak bele, ha a PMFC kiejti az Újpestet, akkor az bizony nem csak a helyi lapokban lesz címlapsztori!

Van erre esély? A bajnokságban a Pécs ugyan jól szerepel, de kevés gólt lő.

Mindig az tud jól támadni, aki előtte megtanul jól védekezni. A Pécsnél ez utóbbi már adott. De mondok én valamit. Nem mindig számít olyan nagyon, hogy sok vagy kevés gól van egy csapatban. A PMSC-vel annak idején rengeteg meccset nyertünk 1-0-ra, és értem én a szurkolókat, hogy szeretnének sok-sok találatot látni, azt azonban nem tudják, hogy egy 1-0-s sikerben is rengeteg meló van. Van azonban másik oldala is ennek. Amikor Újpesten játszottam, és Garami Józsi bácsi volt az edzőnk, akadt egy időszak, amikor ontottuk a gólokat. Hetet rúgtunk a Sopronnak, négyet a Vasasnak, ötöt a BVSC-nek, hatot a Pécsnek. Egyszer, amikor meccs után Garami mesterrel utaztunk haza Pécsre, rám nézett és megkérdezte: „Te Jani, miért lövünk mi ennyi gólt?” Szóval a lényeg, hogy nem mindig a taktikán múlnak ezek a dolgok.

Azt meg sem merem kérdezni, hogy kinek szurkol a kupameccsen, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy melyik kupaarany áll közelebb a szívéhez?

Mind a kettő nagyon fontos a maga nemében. A PMSC-vel nyert döntőn ugyan „csak” csereként jutottam szóhoz, de akkoriban kettőt lehetett változtatni. Én voltam a második, és Garami József azzal hívott oda, hogy beállok, mert megérdemlem. Ez óriási érzés volt! Az Újpestben végigjátszottam a Vác elleni finálét, amit a 119. percben nyertünk meg. Szóval nincs különbség, csak hatalmas öröm, amiért megadatott ez nekem.

Interjúnk a Made in PMFC szeptember 16-i PMFC-Újpest FC kupameccs különszámában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.