Made in PMFC-interjú: Rokkantnyugdíj melletti kiegészítésnek indult, de mára már úgy van vele, hogy addig fogja csinálni, amíg él. Csalódi Sándor neve talán sokaknak nem olyan ismerős, de ha azt mondjuk, hogy „a popcorn-árus a meccsekről”, rögtön beugrik a képe. Vele beszélgettünk.

Aki manapság focimeccsre jár, annak a világ legtermészetesebb dolga, hogy ön ott áll az északi lelátó tetején a standjával. Emlékszik még rá, hogy mikor járt legelőször futballmérkőzésen?

Az első alkalom még valamikor kisgyerek koromban volt. Az persze még a Pécsi Dózsa időszaka volt, remek derbikkel, telt házakkal, nemzetközi kupameccsekkel. Kicsivel azért másabb világ volt az, mint a mostani.

Akkoriban ön is futballista akart lenni, ahogy a legtöbb fiatal?

Az talán nem, de természetesen kamaszkoromban futballoztam. Sőt! Elárulom, nekem akkoriban Garami József volt az edzőm, még a meszesi iskolába jártunk edzésekre a srácokkal. Abban az időben azért elég sok sportágat kipróbáltam, hiszen kézilabdáztam és a kosaraztam, sőt még úsztam is. De a mozgás megmaradt hobbinak. A sport ma már ilyen értelemben távol áll tőlem, a szívem sajnos már nem az igazi, úgyhogy manapság már inkább masszőrhöz járok hetente, hogy rendbe tegye a testemet.

Árulja el nekem, hogyan lesz valakiből popcorn-árus?

Már 1990 óta úgy vagyok vállalkozó, hogy szinte mindig volt egy főállásom. Például 23 éven át egy postaraktárban dolgoztam, ami aztán megszűnt. Akkoriban kezdődtek az egészségügyi problémáim. Most lényegében rokkantnyugdíjas vagyok, úgyhogy muszáj is mellette csinálni valamit, hiszen abból nem lehet megélni. De csináltam én korábban vállalkozóként sok mindent: taxiztam, voltam teherfuvarozó, volt korábban turkálóm, lottózóm, majd virágboltom is. De be kell vallanom, a popcor-vattacukor az igazi! Ez tetszik a legjobban! Amúgy ez is véletlenül alakult így. Még 2009-ben egy barátom, aki előtte a Lauber Dezső Sportcsarnokban árult pattogatott kukoricát, szólt, hogy nem akarom-e átvenni tőle az üzletet. Láttam benne fantáziát, így csöppentem bele.

Úgy tudom, nem csak a Stadion utcában lehet megtalálni. Jár más rendezvényekre is?

Hogyne! A Zsolnay Negyedben sokszor lehet velem találkozni, a Szamárfül Fesztiválon, gyereknapokon rendre ott vagyok. De a Rátgéber Akadémián és a Sportcsarnokban is – igaz, a felújítás miatt az most szünetel. Sőt, nyáron végig kint voltam a Hullámfürdőben is. A legjobban talán a Sportcsarnokot szeretem, de szerencsére minden rendezvényszervezővel jóban vagyok.

Hogyan keveredett ki a PMFC hazai mérkőzéseire?

Igazából már évek óta hívogattak, de úgy voltam vele, hogy itt mindenki inkább szotyolázik, és nem mertem rápróbálni. Aztán legutoljára Havasi Tamás, az itteni büfé tulajdonosa győzködött, hogy ő nagyon szeretne egy amolyan gyereksarkot is csinálni a meccsekre, így vágtam végül bele. Egyáltalán nem bántam meg, bejött a számításom.

A popcorn mellett van azért más is, ezt láthatjuk meccsről-meccsre. A vattacukor hogyan jött képbe?

Azzal már én bővítettem a kínálatot, ugyanis a kinti, nyári rendezvényeken az sokkal jobban megy, a popcorn pedig inkább télen, illetve a sporteseményeken.

A szurkolók kiszolgálása mellett a meccsekre is van ideje? Mármint nézni, hogy mi történik a pályán.

A legnagyobb hajtás a kezdés előtt, és persze a félidőben van, így szerencsére többé-kevésbé tudom nézni a játékot. Szurkolok is nagyon a csapatnak, persze a szívem miatt csak óvatosan. Nagyon szívesen járok ide, hiszen imádom a sportot. Sőt, van nekem egy 23 éves unokám, és miatta is örülök, hogy évekkel ezelőtt belecsöppentem ebbe. Ő ugyanis egy időben, még kisebb korában nagyon sokat jött nekem segíteni, így gyakorlatilag sportolók között nőtt fel, jó példákat látott maga előtt. Amikor még 10-12 éves volt, már akkor segített nekem a Sportcsarnokban. Közben viszont akkora kosárrajongó lett, hogy amikor kezdődött a meccs, hiába állt előttem 20 méteres sor, ő már rohant is fel a lelátóra, nehogy lemaradjon a feldobásról.

Meddig tervezi még a munkát? Kérdezem ezt azért is, mert sokan el sem tudnák képzelni egy csomag pattogatott kukorica nélkül a PMFC hazai meccseit.

Azt hiszem, hogy most már addig csinálom ezt, amíg élek! Van még az öregségi nyugdíjig másfél évem, utána azért talán kicsit visszaveszek, de a nagyobb rendezvények megmaradnak. Márpedig a focimeccs az a mai napig nagy rendezvénynek számít!

Interjúnk a Made in PMFC stadionújság 4. évfolyam 4. számában jelent meg, a teljes újságot online ITT olvashatja el.