Rutinos hátvédet igazoltunk

Klubunk mindenben megállapodott Szekszárdi Tamással, a 29 éves belső védőt szabadon igazolható játékosként szereztük meg.

A PMFC hátsó alakzatának megerősítése érdekében klubunk szerződtette a legutóbb a Kolorcity Kazincbarcika SC-ben szereplő, azonban kontraktusa felbontásával szabadon igazolható labdarúgóvá váló Szekszárdi Tamást, akinek személyében tapaszalt belső hátvéddel egészült ki NB II-es labdarúgócsapatunk.

A szekszárdi születésű, 29 esztendős labdarúgó a Paks utánpótlásában nevelkedett, ahol még nagykorúvá válása előtt bemutatkozott a zöld-fehérek felnőtt együttesében. Az élvonalban ugyan nem lépett pályára, ám a tartalékcsapatot, valamint a Ligakupát és a Magyar Kupát tekintve többször játéklehetőséget kapott.

Később kölcsönben szerepelt Siófokon, majd pedig a Kozármisleny játékosa lett, ahol jelentős másodosztályú tapasztalatra tett szert. A kék-fehérek között 23 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz és megszerezte első NB II-es gólját, később pedig NB III-as Pénzügyőrnél tett rövid kitérő után a másodosztályú Váchoz szerződött.

Szekszárdi Tamás a PMFC negyedik idei igazolása. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Ezt követően vetettek rá szemet Nyíregyházán. A Szpariban a 2019/20-as csonka szezonban 12 NB II-es találkozón lépett pályára, mely során 1 találat fűződött a nevéhez. A védő pályafutását 2020-tól Szolnokon folytatta, a Tisza-partiaknál hamar alapemberré vált, 48 bajnokin ráadásul 3 gólt jegyzett.

Az utóbbi két szezonban a másodosztályú Kazincbarcikán szereplő hátvéd szabadon igazolhatóként érkezett a PMFC-hez, s a mai napon klubunk mindenben sikeresen megállapodott vele a közös folytatást illetően. Új igazolásunk választása a 33-as mezszámra esett, vasárnap pedig akár már be is mutatkozhat Pécsett.

– Szükségesnek éreztem a váltást, emiatt is esett jól a PMFC megkeresése, amit örömmel fogadtam el. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen Pakson élő családomhoz is közelebb kerültem. Motiváltan, komoly célokkal érkeztem Pécsre, egyúttal optimista vagyok a csapat szereplését illetően – nyilatkozta új védőnk.

Tamás, üdvözlünk a PMFC-ben és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Szekszárdi Tamás
Születési idő: 1994.03.31.
Születési hely: Szekszárd
Nemzetiség: magyar
Poszt: védő
Magasság: 188 cm
Testsúly: 82 kg
Mezszám: 33
Előző klubja: Kolorcity Kazincbarcika SC

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram