Lipóton edzőtáboroztak akadémistáink

Három napon keresztül Lipóton tartott kiválasztó edzőtábort az Rácz Zsófia vezette női U16-os válogatott. Az összetartáson a 2008-as, illetve a 2009-es korosztály legjobbjait figyelték a szakemberek, azzal a céllal, hogy rövidtávon az nyártól a Gajdóczi Tibor irányította U17-es válogatott, hosszútávon pedig a 2027-es Európa-bajnokság bő keretét alakítsák ki. Az edzőtáborba 4 kapust és 22 mezőnyjátékost hívtak meg, köztük a PMFC Női Akadémia két növendékét, Máté Nórát és Turi Borit.

A lipóti kiválasztó során a válogatott szakemberei fontos szerepet szántak a játékosok képességeinek és karakterének megismerése, valamint az edzéseken kívül a játékosok lehetőséget kaptak arra is, hogy megbeszélhessék egyéni céljaikat, a fejlődésükhöz szükséges feltételeket is a vezetőedzőjükkel, aki az egymást közti felkészülési mérkőzésen is pontosabb képet kaphatott. A visszajelzések alapján Máté Nóra magabiztosan játszott, Turi Bori pedig kétszer is eredményes tudott lenni.

Gratulálunk lányok! Hajrá, Pécs!

Fénykép: mlsz.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram