Made in PMFC-interjú: Az ő idejében még teltházas meccsek voltak Pécsett, és bár úgy érkezett ide, hogy semmit sem tudott a városról – de még az országról sem –, pillanatok alatt a szívéhez nőtt a PMFC. A klub román csatárlegendája, a 2019 óta már magyar állampolgársággal is rendelkező Azoitei Catalin ma Szombathelyen dolgozik, és a jó mentalitást igyekszik átadni a fiatal generációnak.

Már több mint harminc éve annak, hogy a PMFC-be igazolt. Romániából egyenes út vezetett ide?

Azt nem mondanám. Nagybányán fociztam előtte, és igazából nemhogy Pécsről, de Magyarországról sem igazán tudtam semmit addig, hiszen 1993 januárjában igazoltam a PMFC-hez, és előtte egyetlen alkalommal jártam az országban, még 1983-ban. A Jonatán Kupa döntőjében a Fradi ellen játszottunk a Nagybányával. A pécsi klub vezetőinek valahonnan volt kapcsolata az elnökünkkel, így jött a lehetőség.

Szóval ismeretlenül egy ismeretlen közegbe csöppent.

Nem beszéltem a nyelvet, nem ismertem senkit. És ami külön érdekessé teszi a dolgot, hogy az akkori PMFC nagyon fiatal csapat volt, talán az egész bajnokságban a legfiatalabb. Nagyon jó játékosaink voltak: Dárdai Pál, Fehér Csaba, Tököli Attila, Bódog Tamás, hogy csak párat említsek. Mindegyikük válogatott is lett később, akkor viszont legtöbbjük még csak 17-18 éves volt. Én a 25 évemmel szinte a legrutinosabb voltam, talán még Turi Zsolt volt idősebb, azaz vezérszerepet vártak tőlem, és azt, hogy terelgessem a fiatalokat.

Ami így visszatekintve sikerült is, hiszen hamar közönségkedvenc lett. Nem volt nehéz ezt kezelni?

Nagyon jó érzés volt. Az, hogy szinte minden hazai meccsünkre megtelt a stadion, óriási élmény volt nekem. Igyekeztem is mindent megtenni, hogy kiszolgáljam a szurkolóinkat.

Melyik volt a legemlékezetesebb meccse pécsi mezben?

A Debrecennel játszottunk itthon, és sokáig vezetett az ellenfél. Már a 80. perc körül jártunk, amikor Rózsa Laci egyenlített szabadrúgásból, majd jött egy szöglet. Elém került a labda, üres volt a kapu, úgyhogy beletettem a lábam, és már mentem is ünnepelni. Igen ám, csak Tököli a gólvonalon még örömében belebikázott egyet, így pedig les miatt nem adták meg a gólt. Mondtam is neki utána, hogy máskor, ha kapura lövök, csak hagyja szépen, hogy a labda bemenjen. Persze így utólag ez már egy nagyon jó sztori. Nyilván azért is, mert Rózsa a végén belőtt még egy szabadot és nyertünk 2-1-re.

A régi játszótársakkal megvan még a kapcsolat?

Tomka Jani sokszor jár Szombathelyen, így vele gyakran találkozom, de Róth Antallal és Dárdai Palival is össze szoktam néha futni. A közelmúltban a Fehér Miklós Emléktornán Fehér Csabával is találkoztam, de igazából egy-egy öregfiúk eseményen szinte mindenkivel szoktam találkozni, és a mai napig nagy örömmel köszöntjük egymást.

Úgy látom, nagyon jól érezte magát Pécsett. Miért igazolt el 1994-ben?

Valóban így van, a kislányom is Pécsett született. Azonban ahogyan akkoriban ez sok csapatra, klubra jellemző volt, a PMFC sem volt gazdag, én pedig azért egy kis pénzt is szerettem volna keresni. Így aztán játszottam később Csepelen, Győrben, és miután másodszor is Pécsre szerződtem, voltam a Honvéd játékosa is. A profi focit 37 évesen hagytam abba, de utána még évekig játszottam osztrák amatőr csapatokban. Sikerült még bajnokságokat nyernem, voltam gólkirály is, aztán 40 fölött éreztem, hogy már nem bírja úgy a testem, mint addig.

Azóta pedig már edzősködik. Pontosan mit csinál?

Az Illés Akadémiánál kezdtem a munkát 2007-ben, és az országban akkor még az elsők között voltam, aki kifejezetten egyéni képzéssel foglalkozott. Ezt csinálom a mai napig, kizárólag a támadókkal dolgozom minden korosztályban.

A kicsikkel nehezebb vagy a már valamivel nagyobbakkal?

A kicsikkel sokkal több a munka. A mi időnkben egy játékos, amit tudott, azt a grundon sajátította el, grundok pedig már nincsenek. Nagyon érződik a gyerekeken a grundfoci hiánya. Ezért kell már 8-9 éves kortól specifikusan mindent megtanítani nekik. Ami viszont talán ennél is fontosabb, az a mentalitás. Amikor én játszottam, egészen más volt a hozzáállás, mint a mostani gyerekeknél. Ezt tartom az egyik nagyon fontos feladatomnak, hogy az én mentalitásomból minél többet át tudjak adni. A cseleket, a helyes lábtartást meg lehet tanulni gyakorlással, de ha nincs meg az a képesség, hogy az ember fókuszál, figyeli az ellenfelet, kiszúrja a megfelelő pillanatot, ha nincs meg az alázat és a győzni akarás, akkor van baj.

Most jön a PMFC–Haladás meccs, ami mind a két csapatnak nagyon fontos bajnoki. Mit vár?

Épp a minap pillantottam rá a tabellára, és meg is lepődtem, hogy a PMFC ennyire a veszélyzónában van. A Pécsnek most létkérdés lenne a győzelem. Ilyen értelemben a Haladás talán nagyobb biztonságban van, de itt meg sajnos a klub nem jár jó úton. Azt hiszem, hogy ez a meccs most döntetlen lesz, ami senkinek sem igazán jó. Mindenestre, ha most úgyis a stadionújságnak nyilatkozok, azt elmondanám: ölelek mindenkit Pécsett!

Interjúnk a Made in PMFC 4. évfolyam 15. számában, 2024. április 28-án jelent meg!