Alakulóban a PMFC játékoskerete

A másodosztályú búcsút követően klubunk új csapat építésébe kezdett, melynek fényében több változás várható a 2024/2025-ös keretet illetően. Arra törekszünk, hogy a PMFC felnőtt gárdáját olyan labdarúgókkal is megerősítsük, akik születésükből, vagy éppen korábbi pályafutásukból fakadóan baranyai, pécsi kötődésűek. Ennek kapcsán nemsokára konkrétumokkal szolgálhatunk.

Klubunk vezetősége jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytat több lehetséges érkezővel, akik közül többekkel is közel állunk a megállapodáshoz. Ennek kapcsán nagyra értéklejük szurkolóink türelmét, az elkövetkezőkben folyamatosan tájékoztatást nyújtunk a fejleményekről. Miként arról nemrég szót ejtettünk, a jövőben is egyesével jelentjük be felületeinken az érvényes, aláírt szerződéssel bíró játékosokat.

A felkészülés kezdetkor beszámoltunk arról, hogy a nyári előkészületi munkát máshol kezdte Harsányi István, Krausz Raul-Zoran, illetve Takács Zsombor, Hudák Martin, Gera Zalán, Szabó Máté, Majnovics Martin, Miknyóczky Ádám, Terbe Botond, Lacza Alex, miként nemrég eldőlt az is, hogy Pajovic Danilo, Hadaró Valentin, Tóth-Gábor Kristóf és Rácz Balázs távozott Pécsről.

Mindezek mellett jó hírekkel szintén szolgálhatunk, hiszen Aczél Zoltán vezetőedző irányításával az NB III-ban induló gárdánk két sajátnevelésű alapemberével, Helesfay Donáttal és Varasdi Dániellel is megállapodtunk lejáró szerződésük meghosszabbításáról, így nagy örömmel jelenthetjük be, hogy továbbra is mindkét pécsi születésű kapusunk a PMFC-ben folytatja pályafutását.

Csapatunk építkezésének fázisait drukkereink személyesen is megtekinthetik, hiszen július 6-án Szentlőrincen játsszuk első nyári edzőmérkőzésünket. Ezt követően július 10-én a PEAC-cal találkozunk a Stadion utcában, majd július 13-án Kaposvárra, a bajnoki rajtot megelőzően július 20-án pedig Vukovárra látogatunk. A felkészülési meccsekről szokásunkhoz híven beszámoltunk a pmfc.hu-n.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram