A PTE-PEAC elleni 2-1-gyel szezonbeli hatodik bajnoki sikerünket arattuk.
Aczél Zoltán vezette NB III-as labdarúgócsapatunk a Majosi SE elleni 5-0-s hazai győzelmét követően a PTE-PEAC pályaválasztása mellett lépett pályára a Dél-Nyugati csoport 9. fordulójában. Vezetőedzőnk a vasárnap délutáni összecsapás alkalmával a Helesfay – Lengyel, Ikonomou, Füredi, Preklet – Szalánszki, Bachesz, Rabatin, Fejős – Tóth, Daru kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. Az újabb három pont érdekében az ezúttal tiszta piros szerelésben játszó mieink támadószellemben léptek pályára, s hamar mezőnyfölényt alakítottunk ki, védekezésre kényszerítve az egyetemistákat.
Bő félórányi csatározást követően aztán góllá érett játékunk. A 32. percben a 26. születésnapját ünneplő Szalánszki ívelt be jobbról egy távoli szabadrúgást, amit Daru az ötösön kívülről fejelt a PEAC kapujának bal felébe. Támadónk szezonbeli második bajnoki találatával tehát megszereztük a vezetést, 0-1. Hat perc sem kellett hozzá, hogy Daru duplázni tudjon, ugyanis egyúttal már idénybeli harmadik gólját jegyző csatárunk a 38. percben Fejős passzát követően lőtte ki 15-ről magabiztosan a háló jobb felét, 0-2. Ezzel tehát kétgólos előny birtokában vonulhattunk rövid pihenőre.
A második félidőben sem változott a játék képe, sorozatosan rohamoztuk a PEAC kapuját. Az 57. percben egy szép tálalást követően Preklet célozta meg laposan a jobb alsót 18-ról, azonban a korábban a PMFC-ben nevelkedő Varga jó irányba vetődve szögletre tolta ki a labdát. A 62. percben ellenben szépítettek a fekete mezesek, Lengyel egy pontos kiugratást követően belső védőink között kilépve, 14-ről a jobb alsónkba talált, 1-2. A 66. percben kényszerű okok miatt kellett lecserélnünk Darut, aki sérülése okán nem tudta folytatni, helyére pedig Hegedüs szállt be.
Támadónk a 75. percben óriási erővel zúdította kapura a labdát 13-ról, ám Varga bravúrosan hárított. Két minutummal később ismét Hegedüs jeleskedett, aki balról szépen tört be a tizenhatoson belülre, középre passzolta a játékszert, de a PEAC portása Tóth lába elől eltudta ütni a labdát. Újabb gól végül nem született a szeptember végi találkozón, amely NB III-as labdarúgócsapatunk 2-1-es sikerével zárult. Aczél Zoltán trenírozta gárdánk idénybeli hatodik győzelmét követően legközelebb a Kaposvári Rákóczi FC-t fogadja október 6-án, vasárnap 16:00-kor a bajnokságban.
NB III Dél-Nyugati csoport, 9. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1000 néző. Vezette: Bana (Kiss, Szabados)
PTE-PEAC – PMFC 1-2 (0-2)
Gsz.: Lengyel (62.), ill., Daru (32., 38.)
PTE-PEAC: Varga D. – Varga B., Czimmerman, Encz, Than, Leidl – Kiss M. (Schuszter, 60.), Hawkins, Győri, Lengyel Sz. – Major (Egri, 80.). Vezetőedző: Egri Krisztián.
PMFC: Helesfay – Lengyel N., Ikonomou, Füredi, Preklet – Szalánszki (Vas, 55.), Bachesz (Bukovics, 55.), Rabatin, Fejős (Wirth, 82.) – Tóth, Daru (Hegedüs, 66.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu