Tovább növelte győzelmi szériáját NB III-as labdarúgócsapatunk, miután a hosszabbításban szerzett góllal 1–0-ra nyert Kaposváron. A 7. fordulóban rendezett, PMFC sikerrel záruló somogyi rangadót követően Vas László vezetőedzőnk értékelte a találkozót.
– Azt gondolom, hogy a mérkőzés képe megfelelt annak, amit egy ilyen rangadótól várni lehetett. Mindkét csapat hibátlan mérleggel érkezett, így megvolt a találkozóban az a lüktetés és hektikusság, ami egy ilyen összecsapáshoz illik. Rengeteg hiba, ki nem kényszerített hiba és olyan átmenet történt mindkét oldalon, amelyek nyugodtabb játékkal kiküszöbölhetők lettek volna. Ettől függetlenül óriási tettnek tartom, hogy idegenben, Kaposváron el tudtuk hozni a három pontot. Ezért érkeztünk, és ami különösen fontos, hogy a játékosok az utolsó pillanatig hittek abban, hogy sikerülhet.
Vas László ezt követően a csapat mögött álló közösség erejét emelte ki, valamint kitért a szurkolók támogatására is, akik a kaposvári rangadóra ismét nagy számban kísérték el együttesünket.
– Mindig hangsúlyozom, hogy egy csapat nem csupán a kezdő tizenegy játékosból áll. Mindenkinek, aki a kispadon ül, a lelátón szurkol, vagy bármilyen módon a klubhoz tartozik, ugyanazért a célért kell küzdenie: hogy a csapat és a PMFC sikeres legyen. Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt a közösséget ma is érezhettük. Szurkolóink ismét fantasztikus támogatást adtak nekünk, és óriási dolognak tartom, hogy boldoggá tudtuk tenni őket, majd együtt ünnepelhettünk a lefújás után. Ez hatalmas pozitív lökést jelentett a csapatnak.
Vezetőedzőnk végül arról beszélt, hogy a győzelem után is a kemény munkára, a szerénységre és a következő ellenfélre való lehető legjobb felkészülésre kell koncentrálni.
– Nekünk továbbra is az a feladatunk, hogy a napi munkába beletegyük a maximumot, és minden mérkőzésre úgy készüljünk, hogy győzelmi eséllyel lépjünk pályára. Most is maradnunk kell szerénynek, a földön kell maradnunk, és hétről hétre a lehető legjobban felkészülni a következő ellenfélre. A végcél persze nem lehet más, minthogy a PMFC-t visszahelyezzük az őt megillető pozícióba, de ezt csakis közösen érhetjük el.













