Értékes ponttal tért haza a fővárosból női NB I-es labdarúgócsapatunk, amely a Simple Liga 6. fordulójában a listavezető MTK Budapest vendégeként játszott gólnélküli döntetlent. Az eredmény azért is különösen értékes, mert a két együttes az elmúlt két idényben lejátszott valamennyi bajnoki mérkőzését a kék-fehérek nyerték meg. Ezúttal azonban más forgatókönyv érvényesült. Csapatunk már a találkozó elejétől fegyelmezetten és szervezetten futballozott, s bár a hazaiak igyekeztek a maguk javára eldönteni az összecsapást, játékosaink azonban nagy elszántsággal tették végig a dolgukat a pálya minden részén.
– Megküzdöttünk, megharcoltunk ezért az értékes pontért. Nagyon büszke vagyok a lányokra, akik végig alázatosan, szenvedélyesen és szervezetten játszottak. Gratulálok a csapatnak és a stábnak – nyilatkozta a találkozót Németh Zsolt, a PMFC edzője.
Simple Női Liga NB I, 6. forduló
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia. Vezette: Sovány Liza (Rigó, Török)
MTK Budapest – PMFC 0-0
MTK Budapest: Erős – Legendás, Csigi, Vajda, Pataki (Németh 65.) – Kern, Barkóczi – Mészáros, Zágor, Molnár (Kovács 46.) – Myhal (Simon 74.). Vezetőedző: Lázár Benjámin
PMFC: Török – Bódis, Máté, Acsádi, Bocz – Égi, Kiss, Husic, Tóth (Balogh R., 74.), Müller (Kardos, 56.) – Farkas. Edző: Németh Zsolt.
Fénykép: Szőke Lajos/pmfc.hu













