Babati: “Maradnánk a győztes úton”

Sorozatban nyolcadik bajnoki mérkőzését is megnyerte a PMFC, amely a legutóbbi MTK Budapest II. elleni 3-0-s hazai sikerével továbbra is vezeti az NB III Dél-Nyugati csoportját. A kék-fehéreknek rúgott találataink egyikét Babati Benjámin jegyezte, aki nemcsak saját góljáról, hanem a mérkőzésről, annak fordulópontjáról és a szombati városi rangadóról is beszélt.

– Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy szerettük volna. A lehetőségeink ellenére sok pontatlanság és technikai hiba jellemezte a játékunkat, amit be kell vallani, nem nézett ki jól. A második félidőre viszont mindenki feljavult, sokkal jobban futballoztunk, és ezt mindenképpen dicséret illeti. Ennek pedig meg is lett az eredménye.

Babati a második félidőben maga is hozzájárult a sikerhez, ráadásul egy látványos, ritkán látható, egyben védhetetlen találattal tudott immár negyedszer eredményes lenni a szezonban.

– A szabadrúgásnál kimentem a bal szélre, és senki nem volt a közelemben. Bíztam benne, hogy akár így, akár úgy, de hozzám pattan majd a labda. Olyannyira tökéletesen alakult a helyzet, hogy még időm is volt felnézni. Onnantól már csak arra figyeltem, hogy jól találjam el a labdát és az lett belőle ami. Végül Mlinárcsik Áronnak lett igaza, hogy felívelte a labdát.

A PMFC ezzel már nyolc forduló után is őrzi hibátlan mérlegét, az impozáns győzelmi sorozat pedig rutinos támadónk szerint az ellenfelek számára is extra motivációt jelenthet.

– Amikor egy csapat ilyen sorozatban van, és meccsről meccsre pozitívan jön ki belőle, az ellenfelekben is előjön az a gondolat, hogy „na, most majd mi ezt megtörjük”. Mi pedig természetesen nem szeretnénk ezt az örömet megadni, maradnánk a győztes úton. Azért dolgozunk, hogy lehetőleg minden meccset megnyerve tovább lépkedjünk.

A következő fordulóban pikáns városi rangadó vár a PMFC-re, amely szombaton a PTE-PEAC-cal találkozik. Babati szerint küzdelmes mérkőzésre és jó hangulatra lehet számítani.

– Harcos meccsre számítok. Gondolom, ellenünk lelkesebbek lesznek, mint esetleg a többi csapat ellen, bár ehhez már hozzászoktunk az elmúlt fordulókban. Sok nézőre, remek hangulatra és természetesen PMFC-győzelemre számítok, hiszen nem is lehet más a célunk, ha el akarjuk érni azt, amit kitűztünk magunknak a szezonra.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram