Női NB I: Dráma végjáték a fővárosban

Női NB I-es labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlenre végzett az FTC-Telekom vendégeként a Simple Liga 11. fordulójában.

A válogatott szünetet követően a 11. fordulóval folytatódott a Simple Liga NB I-es küzdelemsorozata, amelynek szombati játéknapján női labdarúgócsapatunk a bajnoki címre pályázó FTC-Telekom vendégeként lépett pályára. Németh Zsolt vezette együttesünk a Török – Bódis, Acsádi, Bocz, Máté – Kiss, Husić – Égi, Kardos, Farkas – Papp összeállításban kezdte a találkozót a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A mérkőzés első félidejében a hazaiak nem találták a fogást rajtunk, ráadásul a legnagyobb lehetőség előttünk adódott: a 27. percben egy ígéretes helyzet végén, míg a szünet előtt Török nagy bravúrral hárított, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. A fordulás után aztán megszereztük a vezetést: csapatkapitányunk, Bocz fejjel vette be a fővárosiak kapuját, ezzel 1-0-ra módosítva az állást.

A folytatásban is bátran futballoztunk, a 76. percben ugyan les miatt érvénytelenítették a hazaiak találatát, és ezzel a hajráig őriztük előnyünket. A 90. percben végül egy szerencsétlen mozdulat után Frajtovics fejese Husićon megpattanva a saját kapunkba került, 1-1. Bár a bravúr elmaradt, értékes ponttal távoztunk az éllovastól. A következő fordulóban a DVTK vendégei leszünk Miskolcon.

Németh Zsolt mérkőzés utáni edzői nyilatkozata:

Nagyon közel álltunk egy hatalmas bravúrhoz, de úgy gondolom, hogy ez a döntetlen is rendkívül értékes eredmény számunkra! A mérkőzés előtt valószínűleg mindannyian aláírtuk volna ezt az eredményt, de a találkozó alakulását látva egy kicsit mégis maradt bennünk hiányérzet. Ez azonban semmit nem vesz el abból a fantasztikus csapatszellemből, küzdeni akarásból és elszántságból, amit a lányok kivittek a pályára. Büszkék lehetünk a csapatra! Gratulálok minden játékosnak, és nagy alázattal, ugyanilyen hozzáállással dolgozunk tovább!

Simple Női Liga NB I, 11. forduló
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. Vezette: Kovács (Havasi-Németh, Török)
FTC-Telekom – PMFC 1-1 (0-0)
Gsz.: Husic (90. – öngól), ill. Bocz (55.)

PMFC: Török – Bódis (Müller, 85.), Acsádi, Bocz, Máté – Kiss, Husic – Égi, Kardos (Krstevska, 46.), Farkas – Papp. Edző: Németh Zsolt.

Fénykép: Szőke Lajos/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram