Hozzáértők, meg önmaga szerint csupán rövid ideig volt nagyon jó a pályán. De addig tényleg kimagasló védőmunkát végezett el Maurer László. Fiatalon a korosztályos válogatottakba is meghívták, hamar felfigyeltek rá a szakemberek. Régebbi mércével a 188 centiméteres magassága sokat segített neki a kapu előtti tisztogatásban. Szóval nem túl hosszan számított kiválónak, míg mások végtelen éveken keresztül voltak rosszak. Ami azért nagyon nem mindegy! Sokkal többre is vihette volna, ha kevésbé sérülékeny. Így is bajnok lett, igaz nem a Péccsel, hanem az Újpesti Dózsával, az 1970-es évek elejének messze legjobb magyar gárdájával.
Vigyázni kell Maurer Lászlóval! A korosabb labdarúgók közül talán neki a legjobb a memóriája. Nála nem nagyon lehet mellébeszélni, mert még néhány öngólját is pontosan képes felidézni. Ráadásul sajátságos a humora. Amolyan fanyar, nem harsány. Egyik korábbi társáról mondta egyszer, hogy olyan volt, mint egy jó kereskedő. Adta-vette a labdát. Ami akár még dicséret is lehetne, ha valaki nem venné szapulásnak. Tehát a „Gém” névre is hallgató egykori labdarúgó rengeteg érdekes, vidám históriát raktároz a fejében. Szerencsés esetben megoldódik a nyelve, akkor szinte minden megelevenedik, amit elfelejtettek felvenni a kamerák. Ezért hasznos egy olyan személy, aki nem krónikásnak született, hanem labdarúgónak. De ha már éppen arra járt, ahol izgalmas dolgok estek meg, legalább nyitott szemmel, füllel fürkészte az eseményeket. Bevallása szerint soha nem számított a letűnt politikai kurzus barátjának. Ráadásul a sváb felmenői sem számítottak jó ajánlólevélnek, de a tehetsége okán szükség volt rá. A nézeteit az öltözőben hagyta, a gyepen meg mindegy volt, ki jön szembe, semlegesíteni kellett. A párttagkönyv abban a helyzetben nem kapott szerepet se pro, se kontra.
– A Craiova ellen favoritnak számítottunk az első fordulóban?
– Egy frászt! Nem igen akadt nemzetközi tapasztalatunk, ezért nekünk illett tartani mindenkitől – vont távlati mérleget Maurer László. – Még itthon sem mehettünk ellenük biztosra. Az a 3:0-ás végeredmény természetesen azt sugallja, mi leléptük a Craiova együttesét a visszavágón, de ez belülről nem tűnt annyira egyértelműnek. Mindegy, továbbjutottunk, de meg is kaptuk a korábbi címvédőt. Ami viszont arra volt jó, hogy ha kiesünk velük szemben, akkor senki sem nagyon róhatta volna fel a búcsút.
– A kinti 2:0 után bárki bármit gondolhatott attól függően, milyen színben akarta látni a dolgot.
– Ne feledjük, Angliában nem szereztünk gólt, ami azért sokat számított. Ráadásul a bíró nem adott meg a hazaiaknak egy gólt, méghozzá les címén. Közelről nézve határesetnek tűnt. Úgy emlékszem, korábbról ismerte a sípos Tóth „Jokkát”, egy korosztályos válogatott találkozó kapcsán. Valamiért szimpatikusak lehettünk neki, mint „szegény rokonok”, ezért nem kellett közepet kezdenünk.
– Ha Tóth József nem „haver”, akkor vége is lett volna a sorozatnak?
– Előre bocsánatot kérek minden csapattársamtól! De kétgólos hátrányban, majdnem 3:0-nál úgy futkostunk össze-vissza, mint malacok az esőben. Aztán kihúztuk újabb gól nélkül, az nem számított rossz végeredménynek. A hazaiak elhitték, majd csak lehozzák a második menetet valahogyan, aztán mehetnek tovább, mi meg befejeztük volna az egész kalandot.
– Ehhez képest másképpen alakult a forgatókönyv.
– Rám bízták Pécsett a legveszélyesebb embert, egy Davis nevezetűt. Igyekeztem lökni, kibillenteni, húzni, csípni, kizökkenteni a ritmusból. Ami elég jól sikerült, mert nem talált be a srác a kapunkba.
– Jöhetett is az ünneplés előbb a pályán, majd a városban.
– A drukkerek lerángatták rólunk a mezeket, meg a cipőket is. Ruha még csak-csak akadt volna szertárban, de egy jó nyugati stoplis komoly értéknek számított. Azt igyekezett mindenki megvenni magának. Az enyém eltűnt. Egyes legendák szerint a szurkolók pezsgőt ittak belőle a belvárosban. Elhangzott több felhívás, hogy aki látta a csukát, hozza vissza.
– De feltételezhetően annak örökre lába kélt!
– Ésszerű a feltételezés, ám szerencsére az ellenkezője esett meg. Egy számomra ismeretlen srác a pénteki edzésre visszahozta a lábbelit. Mindenki örült, jól oldódott meg a dolog.
– A Juventus viszont feltartóztatta a lila-fehér kommandót.
– Elvéreztünk, pedig nem volt az sem törvényszerű. Igaz, itthon hátrányba kerültünk, 0:1 lett a meccs vége. Kinn azonban Köves Lászlót szabálytalanul szerelték a 16-oson belül, amiért 11-est ítélt a sporttárs. Az kimaradt, nem lett 1:1. Most már mindegy, de nem közömbös, hogy ha bemegy a lövés, hirtelen mi következhetett volna. Miközben az olaszok meg voltak győződve róla, hogy bevágnak nekünk egy ötöst. Ehhez képest a hajrában passzírozták be a másodikat.
– Vagyis nem maradt más, mint felszállni a repülőre, majd irány Budapest, onnan Pécs.
– Ez nem egészen úgy esett meg. Kifelé valóban repültünk, visszafelé viszont már csak a vonat, meg a busz jutott nekünk. Akkor már nem számítottunk annyira fontosnak. Igaz, lehet, más állt a háttérben, esetleg ilyen módon sikerült megszervezni az utazásunkat. Mindenesetre a hazajövetel sokkal hosszabb volt, mint a kifelé vezető út.
– De legalább hiánytalanul megérkezett minden futballista.
– Ez valós. Ugyanis akadtak olyan drukkerek, aki másnap eljöttek a szállásunkhoz, majd elbúcsúztak tőlünk. Szóltak, hogy a következő hazai mérkőzésre nem jönnek ki. Akkori szóhasználattal élve: disszidáltak. Nem tudom, mi lett velük. Ha élnek, most üdvözlöm őket.
– Ennyi volt a nagy menetelés, illetve van, akinek jutott ráadás.
– Az Újpesttel még szerepelhettem a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) is. Édes dolog volt, amikor a Celtic ellen, a lefújás után átjött a csapatkapitány. Hozott tizenegy átizzadt mezt, cserét ajánlva. Kapott helyette ugyanannyi hitvány dózsás, edzésre használt felsőt, frissen vasalva. Miközben még a legjobb felszerelésünk is elég hitvány volt. Meg ne kérdezze mi lett a skót ruháival! Nekünk, akik a stadionban küzdöttünk, abból egy sem jutott. Valakik elvitték helyettünk az értékes darabokat. De fátylat rá!
Pincér, szakács, portás, londiner egy személyben, az olcsó arany országában
Hiteles, bár kissé kiszínezett visszaemlékezések szerint a torinói szállás nem volt fényűző. „Bizonyos” Maurer szerint olyan volt a szálloda, mint egy nagyon kicsi családi vállalkozás. Egyesek eskü alatt vallják még ma is, miszerint a portás, a szakács, a pincér, meg a londiner is ugyanaz az ember volt. Esetleg négyes ikrek is lehettek, bár arra azért nincs nagy esély. A talján kiránduláshoz kapcsolódik még egy népmesei fejezet. A kiküldött sportvezetők – a szóbeszéd szerint – igyekeztek az itthon lévő rendőri vezetőknek is kedveskedni. A megtakarított lírákon olcsó olasz aranyat vettek, majd hozták be, persze vámmentesen. Amikor az egyik főrendőrnek megmutatták a termést, fel is ajánlották neki, hogy elsőnek válasszon valamit az asszonynak. Erre a nagy váll-lap rutinból megkérdezte: „Ennyi az egész?” Jól beletrafált, mert valaki előtte már lecsippentett egy darabot a kollekcióból. Hiába, a rend alapja a bizalmatlanság, mert a bűnösök rögtön bevallották a turpisságot a blöfföt éles fegyverként alkalmazó főtisztnek.
A Pécsi Dózsa, valamint a PMSC korábbi belső védője ma töltötte be 71. életévét, amihez klubunk ezúton is nagyon sok boldogságot és további jó egészséget kíván!
