A közelmúltban felhívást intézünk olvasóinkhoz: olyan PMFC-szurkolók jelentkezését vártuk, akiknek fontos a csapat, és akik a Made in PMFC hasábjain is szívesen megosztanák a saját „Munkás-sztorijukat”. Elsőként Várhalmi László jelezte, hogy szívesen elmondaná, miért fontos része az életének a klub, immár 35 éve. (Többi szurkolótársunk előtt is nyitott egy ilyen interjú lehetősége, kérjük, az info@madeinpecs.hu e-mail címen jelezzék, ha szerepelnének a rovatban).
A három és fél évtized azért nem semmi, főleg, hogy még csak 47 éves. Hogyan kezdődött?
Először édesapám vitt ki a stadionba, még 1986-ban. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány hazait hagytam ki azóta. Amikor zuhogó esőben nekiindulok, néha meg is kérdezi a párom, hogy normális vagyok-e. Úgy vagyok azonban ezzel, hogy egy szurkoló ne csak a napsütésben legyen az, hanem hóban, fagyban is.
A 35 év alatt melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?
Természetesen a Magyar Kupa arannyal és a bajnoki ezüsttel megspékelt Garami-féle periódus fantasztikus volt, de nekem igazából mindig is mindegy volt, hogy milyenek az eredmények. Én ott voltam amikor a Manchester United vagy a Stuttgart volt az ellenfél, de akkor is, amikor a Beremenddel játszottunk. A 2015-ös kizárásunk után is ugyanolyan lelkesen mentem ki a stadionba, mint előtte.
A kizárás előtti utolsó meccs, a Nyíregyháza elleni milyen emlék?
Először is, az egy nagyon jó meccs volt, Pauljevics góljára még nagyon sokáig fogunk emlékezni. A kizárást viszont katasztrófaként éltem meg. Akkor, ott, azt éreztem, hogy nincs tovább, vége a klubnak.
Van kedvenc meccse, pillanata?
A Fradi elleni derbik mindig kuriózumnak számítottak. Egy Üllői úti számomra a legemlékezetesebb, 2-0-ra nyertünk Kocsis és Lengyel találataival. Lengyel Feri ráadásul a félpályáról lőtt gólt!
És kedvenc játékosa akad?
Hogyne! Talán sokan már nem emlékeznek, de volt egy Belanszky Attila nevű csatárunk, az ő játékát nagyon szerettem, mint ahogyan Bajzát Petit is jó volt nézni PMFC-mezben. A maiak közül pedig három játékost emelnék ki: Helesfay Donátot, Adamcsek Mátét és Hegedűs Márkot.
Meccsek közben mit szokott csinálni? Csendben személi az eseményeket vagy folyamatosan kommentálja azokat?
Véleményem mindenről van, de sosem szoktam szidni senkit. Sőt, nem egyszer fordult már elő, hogy rászóltam egy-egy szurkolótársamra, hogy fogja kicsit vissza magát, nem kell bántani a csapatot.
A tavalyi eredményt nem sikerült megismételnie a csapatnak. A következő szezonban mivel lenne elégedett?
Azt gondolom, hogy minimális erősítéssel a 4-6. hely elérhető, és az igazat megvallva én azzal maximálisan elégedett is lennék. Eleve azt gondolom, hogy jobb lenne itt eltölteni még 3-4 évet és utána megerősödve feljutni, úgy, hogy ne kelljen a kieséssel foglalkozni. Az irány szerintem jó, örülök, hogy egyre több a pécsi fiatal a keretben. Amúgy pedig teljesen mindegy mi lesz. Én ott leszek a lelátón és szurkolok!
