Made in PMFC-interjú: Egy évtizede hobbiból ragadott fényképezőgépet, ma pedig már a PMFC hivatalos fotósa. Számára nincs különbség válogatott meccs és Munkás-derbi között, a pécsi játékosok pedig a szemében ugyanolyan nagyok, mint a BL-ben edződő sztárok. Kurdi Józseffel beszélgettünk.

Az ember általában nem születik fotósnak, hanem azzá válik. Nálad ez hogyan történt?

Szakmám szerint ács vagyok, világ életemben ácsként dolgoztam, most is ez a fő tevékenységem. A fotózás – egyáltalán nem meglepő módon – egy PMFC meccsel kezdődött. Tíz évvel ezelőtt kitaláltam, hogy szeretnék képeket készíteni a mérkőzéseken, az oldalvonal mellől. Akkoriban a klub fotóiról hiányoltam a szurkolókat, hiszen ők a meccsek sava-borsa. Arról nem is beszélve, hogy a drukkerek is imádják magukat viszontlátni a képeken. Megkerestem a PMFC sajtósát és a biztonsági szolgálat vezetőjét, hogy mi a módja ennek. Ők elmondták, én akkreditáltam és a következő bajnokin már készítettem is az első képeimet.

De akkor még csak magadnak, ha jól sejtem.

Így van. A változás akkor jött, amikor a csapatot visszasorolták a Megye I-be. Vereby-Csethe Bencéék akkor kerestek meg, hogy nem lenne-e kedvem minden meccsen ott lenni, és a klub számára csinálni ugyanazt, amit addig a saját örömömre tettem. Megnyugtattak, hogy végezhetem mindezt amolyan társadalmi munkában, az egyesület akkor ugyanis nem dúskált a javakban.

Mit lehetett erre mondani?

Persze, hogy igent! Nyilván azóta ez már megváltozott, immár hivatalos fotósa vagyok a PMFC-nek.

Az elmúlt tíz évből akad kedvenc meccsed?

Sok van belőle. Azokat a derbiket szeretem, amikor nagy klub érkezik, mert akkor megvan a meccs lüktetése a két szurkolótábornak köszönhetően. A hangulat miatt is ezeket szeretem a legjobban, meg azért is, mert amikor rengeteg ember van a lelátón, akkor lehet a legjobb képeket készíteni.

Ezért lehet téged sokszor látni a válogatott mérkőzésein is valamelyik kapu mögött, a gépeddel a kezedben?

Hogyne, amikor csak tehetem, megyek oda is. Mindig izgatottan várom, hogy az MLSZ visszaigazolja-e az akkreditációmat. Amikor pár nappal egy-egy meccs előtt jön az e-mail, hogy „Kedves kolléga, örömmel értesítjük, hogy…”, akkor azért mindig megdobban a szívem.

Van különbség Szoboszlaiék és a PMFC meccsei között a munkád szempontjából?

Őszintén szólva, nincs. Nyilván a Puskás Aréna egész más környezet, és ott sok-sok sztár szaladgál, de a legőszintébben mondom, hogy nekem az összes pécsi játékos ugyanolyan nagy, mint a válogatottból bárki.

Olyankor is, amikor kapod tőlük a zrikát?

Tudom mire gondolsz… A közelmúltban az egyik hazai meccsen nem tudtam lefotózni Tóth-Gábor Kristóf gólörömét. Azóta is ostorozom magam emiatt. Pedig még meg is tették, amit kérek tőlük, hogy ha gólt szerez a csapat, felém fussanak ünnepelni. Erre nem épp objektívet cseréltem? Rácz Laci meg is jegyezte, hogy ha gondolom, kölcsönadnak egy telefont, hogy tudjak meccs közben képeket készíteni.

Ha már zrika és közvetlen kapcsolat. Van kedvenc játékosod?

Rácz Lacit kifejezetten kedvelem. Amellett, hogy emberileg is rendben van, nagyon kemény pali a pályán. De tetszik Tóth-Gábor Kristóf és Nikitscher Tamás játéka is. És idén az egész csapaté. Erősek vagyunk.

Hova várod az együttest a bajnokság végén?

Én merek nagyot álmodni…

Interjúnk a Made in PMFC 3. évfolyamának 6. számában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.