Női NB I: Pénteken az Újpest érkezik

Szeptember 25-én 13:00 órától az Újpest FC-t fogadjuk a Simple Női Liga NB I 10. fordulójában.

Ötödik szeptemberi bajnoki mérkőzésére készül Németh Zsolt vezette női NB I-es labdarúgócsapatunk, amely ebben a hónapban eddig kifejezetten jó mérleggel rendelkezik. Az MTK Budapest elleni pontszerzést követően együttesünk a Szekszárd FC-t és az Astra HFC-t is legyőzte, míg az ETO FC vendégeként nem járt sikerrel. A Simple Liga 10. fordulójában ismét nehéz feladat vár a mieinkre, hiszen a jelenleg a 4. helyen álló, az élmezőnyhöz szorosan tapadó Újpest FC-t látjuk vendégül szeptember 25-én, pénteken 13:00-tól a PMFC Stadionban.

– A héten edzésekkel és videóelemzéssel is alaposan felkészülünk, és teljes mértékben az Újpest elleni hazai mérkőzésre koncentrálunk – nyilatkozta bosnyák középpályásunk, Elma Husic. – A célunk mindig a győzelem, a hazai pálya pedig plusz motivációt jelent számunkra. Szeretnénk egy küzdelmes, jó mérkőzést játszani, amelyen sok szép megoldással örvendeztethetjük meg a szurkolóinkat. Nem lesz könnyű találkozó, de tudjuk, mit kell tennünk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.

A lila-fehérekkel korábban két alkalommal találkoztunk az élvonalban, az előző idényben pedig mindkét mérkőzésen pontot, illetve pontokat szereztünk ellenük. Idegenben Turi Bori góljával arattunk 1-0-s vendéggyőzelmet, míg a PMFC Stadionban hóesésben játszottunk 1-1-es döntetlent a fővárosiakkal, csapatunk találatát ugyancsak Turi Bori szerezte. Érdekesség, hogy mindkét összecsapást végigjátszotta az amerikai támadó, Samantha Tristan, aki idén nyár óta viszont már a IV. kerületieket erősíti.

A PMFC–Újpest FC mérkőzés szeptember 25-én, 13:00 órakor kezdődik a Stadion utcában. A kapuk és a pénztárak egy órával a kezdés előtt, 12:00-kor nyitnak. A hazai és a vendégszurkolók a Szigeti úti 5-ös pénztárnál válthatnak belépőt. A felnőttjegy ára egységesen 1500 forint, míg a 14 év alattiak és a 65 év felettiek számára a belépés továbbra is ingyenes. A 2026/2027-es szezonbérletek természetesen érvényesek a mérkőzésre. A találkozót élőben közvetítik az MLSZ TV YouTube-csatornáján. Várjuk szurkolóinkat a PMFC Stadionba!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram