Március 16-án tölti be a negyvenegyet az egyik legsikeresebb pécsi futballista, ifjabb Dárdai Pál, aki 67 piros-fekete mezben lejátszott bajnoki után a BVSC érintésével lett a Hertha Berlin klubikonja, majd vezetőedzője. A korábbi szövetségi kapitány azonban nem szakadt el teljesen Pécstől.

– Bár régóta nem itt lakik, önéletrajzi könyvéből egyértelműen kirajzolódik, hogy nagyon fontos Pécs és a PMFC az Ön számára.

– Igaz, hogy messze vagyok, de ott nőttem fel, hároméves korom óta jártam ki a PMFC-pályára. Apu a gólrekorder a klubnál, a Dárdai név jól cseng a városban, ha hazatérünk, mindig rengeteg szeretetet kapunk. Én, mint focista, ugyan máshol teljesedtem ki, de ott nevelkedtem, ezért is gondolok vissza örömmel a csapatra. Az kicsit bánt, hogy az ország számos pontján modern stadionok és edzőközpontok épülnek, de pont a baranyai székhelyen nem, ahonnan például Gera, Tököli, Róth, vagy éppen Mészáros indult. A sort még bőven lehetne folytatni, akár olyan nevekkel, mint Bódog Tamás, akiről látjuk, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét.

– Szilveszterkor azért többnyire szokott egyet koccintani a klubházban.

– Szomorú vagyok, hogy a Stadion utcában elég keleties állapotok uralkodnak. Nehéz ezt számomra feldolgozni, de reméljük, hogy hamarosan ott is megindul a fejlesztés. Amikor Pécsre látogatunk, mindig lenézek a városba is, találkozok, beszélgetek egyet az ismerősökkel. Régen nagyon jó teremfocitornákat rendeztünk a sportcsarnokban, ahol mindenki összejött, aki szereti a labdarúgást, mint egy nagy család. Azok nagyon szép évek voltak.

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

– Van kedvenc meccse, gólja pécsi mezben?

– Szívesen gondolok vissza arra, amikor 1-0-ra megvertük a Fradit, Jäkl Toncsi szép megmozdulásának is köszönhetően. Nagy élmény volt, hiszen telt ház előtt játszottunk az akkor Bajnokok Ligájában szereplő fővárosiak ellen. A gólokat tekintve szerencsés vagyok, mert általában szép és fontos találatokat szereztem, sokszor messziről. Egyszer tudtam életemben duplázni, akkor, a Békéscsaba elleni találkozón apu volt az edzőnk, ráadásul Móninak, a későbbi feleségemnek előre meg is ígértem a két gólt, ugyanis abban az időben már udvaroltam neki.

– Mennyire van tisztában a PMFC jelenlegi helyzetével?

– Innen nem igazán látok bele a működésbe, annyit tudok, amennyit Kulcsár Árpád akadémiaigazgatótól hallok. Tudom, hogy az utánpótlással szépen foglalkoznak és mostanra összeállt a szakmai anyag, ami alapján az akadémián elkezdődött a munka. Egyébként Budapesten is csupa pozitívumot mondanak a képzésről, amit a kicsikkel végeznek Pécsen. A baj az, hogy ha nem lesz profi nagycsapat, az ügyes gyerekeket el fogják vinni. Akkor lehet szívvel-lélekkel dolgozni, de a tehetség nem ott fog kamatozni.

Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló

– Nagyon jól szerepel csapatával a német bajnokságban, érzi, hogy sok pécsi kicsit Hertha-drukker is lett?

– Úgy vélem, ez az egész országban megfigyelhető, mert a magyarok ki vannak éhezve a nemzetközi futballsikerre. Az Eb-szereplés idején láthattuk, mennyien is szeretik a focit. Ha nincs Magyarországon minőségi labdarúgás, az emberek nem tudnak annyira azonosulni a csapatokkal. Most talán bennem bíznak. De például Lőw Zsolt is kint van Lipcsében, reméljük, hogy Bódog Tamás is meg tud mutatni valamit otthon a tudásából. Azért szorítanak sokan a Hertháért, mert magyar kötődés van egy nemzetközi szintű együtteshez. A sok biztatás jól esik, persze tudom, hogy vannak ellenszurkolók is. Ráadásul a család számára sem egyszerű a helyzet: ha győzünk, ugyan könnyebben sétálnak az utcán, de ha kétszer-háromszor kikapunk, akkor Bence fiam már szól, hogy jó lenne nyerni, mert rossz így iskolába menni.

– A szülinap megünneplésére megvan a jól bevált hagyomány, vagy valami különlegeset terveznek?

– Amióta edző vagyok, nem nagyon szeretek bemenni a városba, mert nem élem túl. Úgy telnek a napjaim, hogy reggel melegítőben elmegyek és ugyanígy érkezek haza. Ha úgy alakul egy-egy meccs, akkor utána Zecke barátom intéz valahol egy helyiséget, ahol nyugodtan lehet szivarozni és borozgatni. Szülinapomra is csak annyit kértem a családtól, legyen mindenki otthon, a feleségem főzzön egy vadast, a felnőttek bontanak egy jó bort, leülünk az asztalhoz és eszünk egyet közösen. Másra nincs is szükségem!

Főkép: MTI