Lapszemle: A játékosaira semmi rosszat nem tud mondani, mindig a maximumot próbálták nyújtani – derül ki többek között abból az interjúból, amit a Dunántúli Napló készített a PMFC vezetőedzőjével, Márton Gáborral.

– Bár sokan sok mindent mondanak, úgy vélem, a PMFC kihozta magából a maximumot ezzel az ezüstéremmel.

– Sosem azt nézem, mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja. Szeretem reálisan nézni a dolgokat, s úgy gondolom, az a jó út, amin mi járunk. Mindig tudom, hol a helyünk, mi volt a jó, mi volt a rossz: ha egy győztes meccs után nem mondanám el a hibákat, akkor becsapnám a játékosaimat. A srácokra nem tudok egy rossz szót sem mondani, mindig a maximumot próbálták magukból kihozni. Persze voltak edzések, meccsek, amelyek nem sikerültek olyan fényesen, de ez rendben is van.

– Mi kellett volna ahhoz, hogy bajnoki címet ünnepeljenek és feljussanak a másodosztályba?

– A tudásbeli különbséget csak ideig–óráig lehet kompenzálni, a végtelenségig semmiképpen sem. Az egyetlen mutató, amiben alulmaradtunk, a kiegyensúlyozott teljesítmény volt. Ez viszont a rutintalanságból fakadt, amiért nem lehet szemrehányást tenni ennek a fiatal társaságnak. A szezon előtt nem is lehetett elvárni ettől a csapattól a bajnoki címet, aztán akár az is benne lehetett volna. Az ősszel még első Szigetszentmiklósra húsz pontot vertünk tavasszal, a mínusz tizenkettőből plusz nyolcat csináltunk, vagyis a futballban minden megtörténhet. S hogy mi kellett volna még? A nagy probléma az volt, hogy a nyáron nem tudtunk az első és a második kalapból igazolni, csak a harmadikból, negyedikből. Ha négy–öt általam kiszemelt játékost tudtunk volna még szerződtetni, akkor meg lehetett volna oldani a feljutást.

– Az előbb említette a mutatókat: a PMFC a rúgott és a kapott gólok tekintetében is kiváló volt, mindkettőben jobb volt az aranyérmes Budafoknál. Persze, tegyük hozzá, a rivális viszont több pontot szerzett, és a helyezések ez alapján dőlnek el.

– Ez a csapat tényleg nagyon jó statisztikákat produkált, látszik, hogy van benne perspektíva. Nemcsak a Közép-csoportban voltunk a legjobbak a rúgott és a kapott gólok tekintetében, hanem a teljes NB III.-ban: többször találtunk például az ellenfelek kapujába, mint a Nyugati-csoportot megnyerő Győr, és jóval kevesebb gólt kaptunk, mint a Keleti-csoport bajnoka, a Kazincbarcika.

– Ez mind szép és jó, már csak az kellene, hogy ezek a mutatók jövőre azzal párosuljanak, hogy a PMFC első helyen végez és feljut a második vonalba.

– A csapat gerincét sikerült kialakítani, mind az életkort, mind a képességeket tekintve. A nyáron úgy kellene erősíteni, hogy ki lehessen tűzni a célt: a bajnoki címet és a feljutást.

– A hírek szerint nem lesz könnyű: egyelőre még csak a láthatáron van az új befektető, holott nemsokára kezdődhet a felkészülés a következő idényre…

– Emiatt egyrészt félő, hogy nem tudjuk megtartani az értékeinket, akkor pedig kezdhetünk majd megint mindent elölről, s két év megy a kukába. Másrészt viszont már elmondtam a vezetőségnek, hogy kikre lenne szükségünk, fel is vették a kapcsolatot ezekkel a játékosokkal. Az, hogy innentől kezdve mi lesz, már nem az én kompetenciám.

Jó teljesítmények

A PMFC-ben szinte minden játékos tudása legjavát nyújtotta, nem véletlen, hogy csapatként jól muzsikált a társaság. Persze akadtak olyanok, akik társaiknál is jobban húzták a szekeret. Közéjük tartozik Károly Bálint, aki tavaly próbajátékosként érkezett, s vezéregyéniséggé vált: 25 találattal ő lett a Közép-csoport gólkirálya. Sok gondot okozott az ellenfelek védőinek Kónya Dávid – reméljük, nem „rabolják el”. Koller Krisztián hol ezen, hol azon a poszton tűnt fel, emiatt talán nem is tudta kihozni magából a maximumot, de a húsz szerzett gólja önmagáért beszél. Odatették magukat a védők is: Fellai József szerződtetése jó húzásnak bizonyult.

Szöveg forrása: K. Mayer András/Dunántúli Napló, 2017. június 7., XXVII. évfolyam, 130. szám. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu