Három pontért utazunk Gyulára

pmfc-szentlorinc-040

Az NB III Közép-csoport 9. fordulójának szombati játéknapján a Várfürdő-Gyulai Termál FC otthonában vendégeskedik a PMFC.

Október 1-én, szombaton 15:00-kor a Várfürdő-Gyulai Termál FC vendégeként lép pályára a PMFC. Márton Gábor legénysége a több mint háromszáz kilométeres távolság, az ezzel járó hosszú és monoton buszút miatt már pénteken útnak indult. Labdarúgócsapatunk a délután folyamán érkezik meg Békéscsabára, ahol előbb edzenek egyet, majd pedig eltöltik az éjszakát. A meccs napján aztán a békési megyeszékhelyről felfrissülve indulnak tovább a mérkőzés helyszínéül szolgáló gyulai id. Christián László Városi Sporttelepre.

Szombati házigazdáink győzelemmel kezdték az NB III Közép-csoportját, azóta viszont igencsak hullámzó teljesítményt nyújtanak. Őze Tiborék a 9. fordulót megelőzően a tabella tizennegyedik helyén állnak, miközben a mérlegük két győzelem, egy döntetlen és öt vereség. A Békés megyeiek a gólszerzés területén is igencsak le vannak maradva, hiszen nyolc forduló alatt csak ötször tudták bevenni vetélytársaik hálóját, míg ennek fordítottjára nyolcszor esett példa. Az eddig megszerzett pontjaik száma hét, ami kilenccel kevesebb, mint amennyivel a PMFC rendelkezik.

pmfc-szentlorinc-042

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Ezzel szemben a pillanatnyilag az ötödik helyezett mecsekaljaiak jó formának örvendenek, hiszen győzelemmel vették legutóbbi két bajnokijukat. Szintén a piros-feketék mellett szól, hogy szombati vendéglátóink az idei szezonban még egyszer sem győztek hazai pályájukon: a Szentlőrinctől és az Budafoktól 1-0-ra kaptak ki, a Paks második csapatával szemben pedig a második félidőben tudtak 1-1-re menteni. Ezt is figyelembe véve remélhetőleg a hétvégén Márton Gáborék vendéggyőzelemének és az ezzel járó három pontnak örülhetünk.

Szurkolóink az október 1-én, szombaton 15:00 órakor kezdődő Várfürdő-Gyulai Termál FC – PMFC NB III-as bajnoki mérkőzésre kizárólag a helyszínen tudnak jegyet vásárolni. A belépők ára egységesen 500 Forintba. A pécsi szurkolókat vendégszektorba várják, kapunyitás másfél órával a kezdés előtt, 13:30-tól. A találkozót természetesen élő, szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik a pmfc.hu-n. Kérjük, a csapatunkat Gyulára elkísérő szimpatizánsainkat, hogy kizárólag sportszerű keretek között buzdítsák a mieinket!

OLVASTA MÁR?

dárdai pál01

Pro Civitate díjat kapott id. Dárdai Pál

Hagyományosan szeptember hónap első napja Pécs Megyei Jogú Város ünnepnapja, arra tekintettel, hogy ez a nap a város történelmi múltjára visszatekintve méltó módon fejezi ki ...