Piros-fekete párbaj

Szombaton az NB III Közép-csoport 11. fordulóját rendezik, amelynek keretében a PMFC idegenben, a második helyen álló Budafoki MTE otthonában lép pályára 14:30-tól. A pécsieknek nagyon kéne egy győzelem, ugyanis Márton Gábor legénysége legutóbb hazai környezetben szenvedett el vereséget a Szekszárdtól, aminek köszönhetően a Pénzügyőr két pontra feljött a piros-feketék mögé.

A tabella ötödik fokán elhelyezkedő mecsekaljaiaknak nem lesz könnyű dolguk a korábban az NB I-es Kaposvárt, az FTC-t és a másodosztályú ZTE-t is irányító Prukner László vezette budafokiak ellen. Hiszen a bajnoki meccseiket a főváros XXII. kerületében, a Promontor utcában játszó – szintén – piros-feketék keretét több élvonalbeli múlttal is rendelkező labdarúgó erősíti.

Többek között olyan rutinos focistákkal kell felvenniük a versenyt a mieinknek, mint például a Puskás Akadémiáról kikerülő Vaszicsku Gergő és Margitics Andor, az MTK-s múltjáról ismert Ladányi Tibor, vagy a sokáig ferencvárosi színekben játszó Csizmadia Csaba, Grúz Tamás és Oláh Lóránd. Utóbbi gólérzékenységét nem kell különösebben ecsetelni, korábban saját bőrünkön is megtapasztalhattuk.

pmfc-szekszard-041

Prukner Lászlóék remekül kezdték a szezont, a nyitányon a Dunaújváros vendégeként nyertek. Első hazai meccsüket viszont vereséggel zárták, utána azonban öt meccses győzelmi szériát hoztak, amely során megverték a Komlót, a Szentlőrincet, a Gyulát, a Szekszárdot és a Dabas-Gyónt. A nyolcadik fordulóban aztán 3-3-as döntetlen játszottak Mórahalmon, de botlásuk csak átmeneti volt, mert a Paks II-t és a Békéscsaba II-t is legyőzték.

A Budafoki MTE mérlege tehát a 11. forduló előtt nyolc győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Mindeközben húsz alkalommal zörgették meg az ellenfelük hálóját, míg ennek fordítottjára csupán kilencszer akadt példa. Megszerzett pontjaik száma huszonöt, ami hattal több, mint amennyivel a PMFC rendelkezik. Ugyanakkor nem legyőzhetetlen otthonában Prukner László alakulata, hiszen egyetlen vereségüket saját otthonukban szenvedték el az FTC második számú csapatától. A tények és az adatok alapján tehát meg kell állapítani, egy pécsi győzelem óriási bravúr lenne, ugyanakkor játékosaink hozzáállásán biztosan nem fog múlni!

Az október 15-én, 14:30-kor kezdődő Budafoki MTE – PMFC NB III-as bajnoki mérkőzés a rendezőktől kapott tájékoztatás szerint ingyenesen tekinthető meg. Részben amiatt, hogy a most szombat hivatalosan munkanapnak számít. Természetesen klubunk ezúttal is gondol azon szimpatizánsaira, akik nem tudják elkísérni labdarúgócsapatunkat. Ők a találkozót élő, szöveges tudósításunkon keresztül követhetik a pmfc.hu-n.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram