Az orvosiból jelentjük

NB III-as keretünkből jelenleg hárman, Szabó Richárd, Erőss Csaba és Havasi Dániel bajlódnak sérüléssel. Összeszedtük, várhatóan melyikük mikor térhet vissza a pályára.

Legrégebbi sérültünk Szabó Richárd, aki már hosszú hetek óta a konditeremben készül a visszatérésre. Egyelőre felsőtest- és törzsizom-fejlesztéssel, illetve szobabiciklizéssel fejleszti magát, a futás azonban még nem engedélyezett számára. Hamarosan egy újabb kontrollvizsgálat vár rá, tervei szerint december 5-én már elkezdené a futóedzéseket.

Középső védőnk, Erőss Csaba, aki a Paksi FC II. ellen szenvedett bokasérülést a vártánál sokkal gyorsabb ütemben gyógyul, hétfőn már kocoghat is. A csapat edzéseibe azonban valószínűleg ő sem kapcsolódik már be ebben a félévben. Szabóval együtt azonban végigdolgozzák majd a decembert, hogy ne induljanak hátrányból a tavaszi alapozás megkezdésekor.

Elkezdte már az intenzívebb mozgásokat támadónk, Havasi Dániel is, aki múlt péntek óta már futóedzéseket is végez, állapota azonban még nem száz százalékos.

OLVASTA MÁR?

Maximális terhelést kaptak a játékosok

Szombaton harmadik edzőmeccsét a Szentlőrinc ellen játszotta NB II-es labdarúgócsapatunk, a lefújás után Weitner Ádám vezetőedzőnk értékelte a látottakat és a felkészülési időszak elmúlt két ...
Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram