Nálunk mindenkire lehet számítani

Márton Gábor elégedett volt az FC Dabas – PMFC bajnoki mérkőzés után, nyilatkozatából kiderült, ezt az 1-0-s sikert még nagyobb győzelemnek is tartja, mint a múltkori 10-0-s diadalt.

– Nem terveztem a legutóbbi fordulóban aratott nagyarányú győzelemhez hasonlót, de véleményem szerint egyáltalán nem futballoztunk rosszabbul az FC Dabas ellen, mint egy héttel korábban. A pálya talaja kevésbé kedvezett a játékunknak, hiszen a rossz gyep sosem a támadószellemű csapatot segíti. Ettől függetlenül a srácok remekül megoldották a feladatukat, rögtön megvoltak a lehetőségeink. Véleményem szerint az ötödik percben elmaradt egy tizenegyes, ami befolyásolhatta volna a meccs folytatását. Nagyon nehéz sorozatban elmenni a minket hátráltató ítéletek mellett. Köztudott, hogy nyíltan próbáljuk játszani a futballt, berakunk fiatalkorú tehetségeket, akiket aztán büntetlenül rugdosnak össze-vissza. Csoda, hogy nem történt komoly sérülés, hiszen elég durva volt az ellenfél. Ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink a második félidőben is. Láthattunk egy újabb tizenegyest érő szabálytalanságot, amit követően a játékvezető érthetetlen módon előnyszabályt adott. Összességében azonban elégedett vagyok a gyerekekkel, sőt az én szememben ez a mostani nagyobb győzelem volt, mint mondjuk az egy héttel korábbi, Dabas-Gyón elleni. Ez a siker jobban megmutatja a csapat erejét. A végén Koller Krisztián lezárhatta volna a meccset, de így is nagyon örülök a győzelemnek és gratulálok a csapatnak – kezdte értékelését Márton Gábor.

fc-dabas-pmfc-013

Vezetőedzőnktől megkérdeztük, mire gondolt, amikor Takács Ákos a becserélése után 7 perccel gólt lőtt?

– Nyilvánvalóan előre tudtam, hogy a kipattanó labdánál Takács Ákos oda fog érni az ötös sarkához és berúgja a labdát. A viccet félretéve, az edző úgy cserél adott esetben meccs közben, hogy a legjobbnak vélt megoldást választja a lehetőségei közül. Nagyon örülök, hogy Ákos győztes gólt rúgott. Bíztunk benne, hogy hozzá tud tenni a csapat játékához és ez be is igazolódott. A mai modern fociban nagy szerepük van a cseréknek is, akik nem biztos, hogy azért ülnek a padon, mert rosszabbak. Látjuk, hogy mindenki hozzá tud járulni minőségben a csapat játékához, úgyhogy nálunk mindenkire egyaránt számítunk. Megérdemelt győzelmet arattunk, ráadásul még a minket elkísérő szurkolók is élvezték. Minden köszönet nekik is! – zárta Márton Gábor.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram