Keményen küzd, hogy bizonyíthasson

Rengeteg fárasztó, monoton munka van Szabó Richárd mögött az elmúlt hónapokban. Nyáron igazolt 21 éves védőnk már több mint 3 hónapja törte bokáját, azóta viszont keményen küzd azért, hogy minél hamarabb visszatérhessen.

– Jó régen, még szeptember 23-án sérültél meg. Mi történt veled azóta?

– A sérülésemet pont egy mérkőzés előtti, péntek délutáni tréningen szenvedtem el. Szerencsétlenül léptem rá a labdára és aláfordult a bokám, aminek az eredménye külső- és belső bokatörés lett. Másnap meg is műtöttek, majd keddig benntartottak a kórházban. Ezt követően hazaengedtek, 10 napig volt rajtam fekvőgipsz, akkor már mankóval egy keveset közlekedhettem. Újabb 10 nap múlva kiszedték a varratokat és felrakták a csizmaszerű járógipszet, amin hetente 10 fokot kellett állítani. Fokozatosan lehetett csak terhelni a lábamat.

IMG_4938

– Ekkor térhettél vissza Pécsre?

– Igen, Szabó Dórival bele is kezdtünk a gyógytornába, ami egy nagyjából 6 hetes munka volt, aminek az eleje szobabiciklizésből, lábemelésekből állt. Mellette felsőtestre tudtam dolgozni. A járógipsz eltávolítása után már óvatosan jöhetett a lábujjhegyre állás, a guggolások, a finom szökdelések, szép fokozatosan.

– A többiek már majdnem befejezték a félévet, mikor téged végre „kiengedtek a szabadba”.

– November 28-án kocogtam, mozogtam kint először Kárpáti Péter útmutatása alapján, de mellette folytatni kellett a gyógytornát is, hogy vigyázzak a bokámra. Az érdemi munka december 10-étől zajlott, mostanra pedig már a csapattal is tudok edzeni. Igaz, a játékra még néha ki kell szállnom, de remélem, hogy hétvégén, vagy jövő héten már teljes értékűen tudok tréningezni.

– Feltételezem, az ünnepek alatt sem eresztettél le…

– December 8-án mentem haza, 10-én már kezdtem is az edzéseket, külön erőnléti edzővel, Takács Dániellel dolgoztam Debrecenben. 24-én délelőtt is még volt egy tréningem, Karácsonykor engedélyeztem magamnak két pihenőnapot, de a két ünnep között természetesen folytattam. Ez érdemi munka volt, futások, kitámasztások, sprintek, erősítések, szökdelések. Sokat segített abban, hogy január 5-re ilyen állapotba kerültem, de szeretnék még fejlődni, kihozni magamból a maximumot.

IMG_4929

– Mikortól engedélyezték, hogy a labdázhass is a monoton konditermi munka mellett?

– Azért már bent, a teremben is próbáltam labdázni a dynair egyensúlyozó párnán, azon állva belsővel visszapasszolgathattam a labdát. De ezen a területen a minőségi edzéseket január 5-én kezdtem csak el.

– Hogy érzed, magadhoz képest hány százalékos vagy?

– Olyan 60-70-et mondanék. Ha a szakmai stáb is úgy látja, hétvégén már szeretnék 15-20 percet játszani az edzőmeccsen. Nem tudom, ez mennyire kivitelezhető. Az a cél, hogy a tavaszi szezon kezdetére utolérjem magam, akkor legyek jó állapotban. Sokat hagytam ki, ezért mindenképpen szeretném a bajnokság második felét végigjátszani. Arra törekszem, hogy a csapat is és én is sikeresek legyünk, hiszen nem mondtunk le a feljutásról!

– Nyár óta vagy Pécsen, jobban megismerted a társakat, ez azért biztos számítani fog a pályán is.

– Beilleszkedtem, jóban vagyok mindenkivel, ezért igen, valószínűleg könnyebb lesz. Persze ez a 6 hét most elég húzósnak ígérkezik, ezalatt el fog dőlni sok minden. Lesznek erős ellenfelek az edzőmeccseken, mindenki felmérheti, hol tart. Itt főleg az NB I-es és NB II-es csapatokra gondolok. Ott majd meg lehet mutatni, ki mit tud! Nagyon remélem, hogy ez a 8 felkészülési találkozó elég lesz arra, hogy erőnlétben és játékban is visszanyerjem a formámat.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram