Boldog szülinapot, Feri!

11018789_873238859363696_5585215786728643285_n

Ma ünnepli 26. születésnapját a szombathelyi születésű Rácz Ferenc, aki a Haladásban mutatkozott be az élvonalban, majd a Kozármisleny és az MTK érintésével igazolt 2013 nyarán az akkor NB I-ben szereplő PMFC-hez. A támadó az első, 2013-14-es pécsi szezonjában jobbára csereként játszott és 12 bajnokin jutott szóhoz. A következő évadban azonban már több feladat hárult a futballistára, aki igyekezett meghálálni a bizalmat.

11053181_903944522959796_1870647774427253898_n

A jobbára a széleken bevetett Rácz Ferenc gyorsaságával és sokszor brazilokat megszégyenítőt cseleivel hívta fel magára a figyelmet. A 2014-15-ös évadban 17-szer szerepelt csapatunkban, két esetben pedig óriási bombagóllal írta be nevét a klub történetébe.

Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy 2015. február 28-án a bennmaradásért küzdő PMFC az Újpest vendége volt a Megyeri úton. A mieink az első negyedórában Manjrekar James révén szereztek vezetést, míg a rendes játékidő utolsó percében főhősünk parádés találatával biztosítottuk be a győzelmet.

Rácz Ferenc két fordulóval később, 2015. március 13-án ismét idegenben, Diósgyőrben villantotta meg elképesztő lövőtechnikáját. A piros-feketék ugyan kétgólos hátrányba kerültek, de a szünet előtt összejött a szépítés, majd a második félidőben támadónk nem mindennapi góljával sikerült a pontszerzés.

OLVASTA MÁR?

pmfc-fradi-ii-038

Pécsiként a PMFC céljaiért küzd

Havasi Dániel volt a Digi Sport Reggeli Start c. műsorának vendége. Fiatal támadónk beszélt a FTC II., illetve a Videoton elleni meccsről, illetve a piros-feketék ...