Család, foci, PMFC!

Nyáron Győrből már apaként tért vissza a PMFC-be a csupaszív védő, Nagy József. Korábban a jobb oldalon szokhatták őt meg a szurkolók, most azonban némiképp más szerepkörben kell bizonyítania, de megállja a helyét. Lett volna lehetősége a másodosztályban focizni, de Márton Gábor megkeresése meggyőzte őt és ezért újra Pécset választotta, amit nem is bánt meg, hiszen egy remek csapat és közösség részese lehet – újra.

Igaz, hogy Márton Gábor hívószava erősebb volt, mint egy NB II-es ajánlat?

– Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy visszajöhettem a klubhoz – mondta a PMFC védője, a 29 éves Nagy József. – Őszintén megmondom, nem jó szájízzel mentem el anno Pécsről, mostanra azonban minden rendben az egyesületnél. Nyáron több NB II-es megkeresésem ellenére döntöttem a PMFC mellett. Hosszasan tárgyaltam a jövőmről Márton Gáborral, akivel régóta ismerjük egymást.

Akkor mondhatjuk, hogy hazahúzott a szíved Pécsre?

– Korábban is nagyon jó volt itt játszani, hat és fél évet húztam le a városban, ebből egyszer egy évet kölcsönben a Kozármislenyben töltöttem, akkor Supka Attila volt a vezetőedző a Stadion utcában. Amikor legelőször ideigazoltam, Róth Antal volt a csapat trénere, Márton Gábor pedig a pályaedző, akkor is az ő hívására döntöttem a Pécs mellett. Nem volt kérdés most sem. Jól érzem itt magam.

Pmfc-_BP_Honved_II__0-039

Az eredményeket látjuk, de hogy látod, belülről milyen a csapat?

– Sok új játékos érkezett a nyáron, én is csak a felkészülés végén csatlakoztam a kerethez. Nem volt még mindenki teljes mértékben bevethető, nem volt meg a kellő összeszokottság. Sajnos a szezon elején emiatt elment pár mérkőzés, de szerintem mostanra szépen összeálltunk. Jól megy a szekér, sorozatban jönnek az eredmények. Amikor pedig annyira nem megy a játék, akkor csapatként küzdünk egymásért.

Az utóbbi időben beljebb kerültél a védelemben. Szeretsz ezen a poszton játszani?

– Nagyon sokáig jobb oldali hátvédként játszottam, ami a mai napig is a kedvenc posztom. Győrben belső védőként számítottak rám, így ez a két poszt áll hozzám a legközelebb. Most is belső védőként játszom, szerintem megbízható teljesítménnyel. Talán, ha minden kötél szakad, akkor a védekező középpályás szerepet is rám lehetne bízni, korábban ugyanis már volt erre példa.

A bajnokságban sikerült átvenni az elsőséget, de ezt valószínűleg nehéz lesz megtartani.

– Úgy gondolom, a három NB III-as csoport közül a miénk a legnehezebb. Üldözőként kezdtük a szezont, most viszont már a saját kezünkben van a kormány. Innentől kezdve nem mutogathatunk másra, nekünk kell irányítanunk és remélhetőleg sikerül a feljutás. Ez a PMFC az NB II-ben is megállná a helyét, nem lennének kiesési gondjaink. Természetesen mindig lehet erősíteni, a mostani közösség azonban nagyon erős és összetartó.

kis_Nagy-005

Labdarúgó édesapaként bírod a korai keléseket?

– Mostanra hozzászoktam a korai ébredéshez, szinte már hamarabb felkelek, mint a gyerek. Hála Istennek a kisfiam nagyon jól alszik, éjszakázni is alig kellett vele az elmúlt lassan két évben. Boldogok vagyunk, amennyi szabadidőm csak van a foci mellett, azt igyekszem otthon tölteni a családommal.

A meccsekre kijönnek, szurkolnak neked? Focista lesz a legkisebb Nagyból is?

– Eddig szerencsére minden hazai meccsre ki tudott látogatni a családom. A messzi utazásokat azonban még nem vállalják be a kicsi miatt. Itthon ellenben a feleségem és a kisfiam szurkolását is élvezem. Semmit sem szeretnék majd erőltetni, ha nem a foci mellett teszi le a voksát, akkor is támogatni fogom a fiamat. A lényeg, hogy rendszeresen sportoljon, mozogjon. Persze, örülnék, ha focista lenne, ráadásul jobb, mint az apja!


Nagy József 1988. január 1-jén született Szolnokon. Felnőtt pályafutása során megfordult több magasabb osztályú egyesületnél. A hátvéd a PMFC-nél napjainkig 125 bajnoki mérkőzést játszott le: 55-öt az NB I-ben, 60-at a második vonalban és 10-et a most fotó NB III-as sorozatban. Nagy József házas, felesége Nagy Bernadett, közös kisfiuk pedig Nagy Zétény.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram