Edzőnek készülnek a pécsi húzóemberek

Nem kell megijedni, a PMFC rutinos labdarúgói, jelen esetben Koller Krisztián és Horváth Adrián még véletlenül sem készülnek télen felhagyni focista karrierjükkel. Esetükben arról van szó, hogy mindketten elkezdik tudatosan építeni jövőjüket, iskolapadba ülnek, ugyanis felvételt nyertek az MLSZ Grassroots C edzőképző tanfolyamra.

– A tanfolyam felvételi követelménye volt, hogy rendelkezzünk legalább 50 NB I-es mérkőzéssel. Ez mindkettőnk esetében adott, így jövő héten belevágunk és megkezdjük az ötnapos gyorstalpalót. Reggel kilenctől este hatig tartanak majd az előadások, míg az elméleti és a gyakorlati vizsgákat január első felében kell sikeresen teljesítenünk – árulta el Koller Krisztián.

23244522_1602320189788889_7888685207296688765_n

A PMFC 34 éves középpályása úgy véli, nem árt előre gondolkozni, ugyanakkor gyorsan leszögezte, egyelőre esze ágában sincs abbahagyni az aktív futballt. Szerinte nem árt, ha van a birtokában egy alap az edzői szakmához, ráadásul a gyerekfoci terén van már némi tapasztalata, így nem lesz számára annyira idegen ez a tanfolyam.

– Ki tudja, mit hoz az élet – folytatta. – Véleményem szerint nem árt, ha van az ember zsebében egy ilyen edzői végzettség is. Aztán persze még mindig adott a lehetőség, hogy melyik utat választom. Nem nézek ennyire előre, szeretném elvégezni ezt a tanfolyamot, amire aztán a későbbiekben lehet építkezni – mondta végül Koller Krisztián.

A PMFC csapatkapitánya, Horváth Adrián szerint a téli szünet nagyszerű alkalom arra, hogy szabadidejének egy részét saját maga képzésére fordítsa. A közelmúltban a harmadik ikszbe lépő középpályás nem akar még edző lenni, ez esetében is a jövő zenéje. Egyelőre csak az lebeg a szeme előtt, hogy sikeresen elvégezze az MLSZ Grassroots C tanfolyamot, és a piros-feketékkel sikeresen felkészüljön a tavaszi szezonra.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram