Maurer László 72 éves lett

Klubunk jogelődjének korábbi középső védője 1950. március 9-én született a Somogy megyei Ladon. Maurer László 1962-től lett a Pécsi Dózsa SC sportolója, eleinte az úgynevezett úttörőcsapatban játszott, ahol középhátvédként, fedezetként is szerepelt. Idővel aztán felkerült az ifibe, olykor pedig felhívták a lila-fehérek tartalékgárdájába.

Akkori edzője, dr. Czibulka Mihály nagyon jó véleménnyel volt Maurer Lászlóról, aki a futballhoz való tehetségével országos szinten is hamar felhívta magára a figyelmet. Többek között ennek köszönhetően nem egyszer megfordult az ifjúsági-válogatottban. Élvonalbeli bemutatkozására 18 esztendősen került sor, élete első NB I-es mérkőzésén – 1968. augusztus 28-án – a VM Egyetértés 1-0-ra legyőzte a Pécsi Dózsát.

1970

A pécsi lila-fehérekkel 1968 és 1971 között hetven első osztályú bajnoki mérkőzésen szerepelt és négy gólt szerzett. Ez idő alatt ráadásul a nemzetközi kupaporondon is bizonyíthatta rátermettségét, az 1970-1971-es évadban ugyanis részese volt a Pécsi Dózsa Európai Városok Kupája (EVK)-szereplésének, így játszott a román Craiova, az angol Newcastle, valamint az olasz sztárcsapat, a Juventus elleni párharcokon.

Maurer László ezt követően a fővárosi „testvércsapathoz”, az Újpesti Dózsába került. A szintén lila-fehér színeket képviselő IV. kerületiek 1971-1972-es bajnokcsapatának meghatározó játékosa volt: huszonnyolc alkalommal játszott és két gólt szerzett. 1973 és 1976 között ismét Pécsett, a PMSC-ben szerepelt. Legutolsó szezonjában a másodosztályba kényszerülő piros-feketék között töltötte.

Maurer László összesen száznyolc NB I-es és tizenkilenc NB II-es bajnoki találkozón erősítette a pécsieket. A Pécsi Dózsa, valamint a PMSC korábbi belső védője ma töltötte be 72. életévét, amihez klubunk ezúton is nagyon sok boldogságot és további jó egészséget kíván!

Fénykép: Müller Andrea

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram