Fontos szurkolói tudnivalók

Az elmúlt napokban több olyan határozat is született, amely érinti a PMFC szurkolóit és szimpatizánsait. Kezdve azzal, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesei jóváhagyták a csapatot működtető PSN Zrt. kérelmét, amelynek érelmében felnőttgárdánk az idei szezonban minden hazai NB III-as, illetve Magyar Kupa mérkőzését saját törzsközönsége előtt, a Stadion utcában játszhatja le.

Sárai György vezette csapatunk múlt hétvégén a Dunaújváros vendégeként lépett pályára az NB III Közép-csoportjának 1. fordulójában. A piros-feketék a folytatásban, augusztus 11-én itthon fogadják a Szeged-Grosics Akadémia alakulatát, csakhogy egy korábbi – “szurkolói” rendbontásért kirótt – büntetés miatt a PMFC e mérkőzést zárt kapuk mögött, azaz hazai nézők beengedése nélkül rendezheti csak meg.

Nem utolsósorban egy frissen kézhez kapott tájékoztatás szerint az MLSZ Versenybizottsága főtitkári utasítás alapján szeptember 1-től (5-30. fordulók) a 2018/2019-es NB III-as nagypályás labdarúgó-bajnokság szombatra kiírt mérkőzéseit is egységesen vasárnapra helyezi át. Végezetül a bérletárusításról, amely várhatóan a jövő héttől indul a klubházban. A szurkolói bérlet ára változatlanul 5000 forint. További részletek hamarosan!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram