Zenész is lehetett volna, de a focit választotta

LAPSZEMLE: Minden baranyai focirajongónak ismerősen cseng Megyeri Károly neve, aki 1974-ben, Mohácson lett igazolt játékos. Az egykori kiváló középpályás játszott a Pécs kupagyőztes csapatában és Németországban is, jelenleg a Bozsik-program alközpont-vezetője.

Megyeri Károly tehetsége már általános iskolás korában is megmutatkozott, ekkor kezdte a labdarúgást, Mohácson a Park Utcai Általános Iskolában Péntek Károly testnevelő tanárnál, majd a Mohácsi Torna Egyletben folytatta. Tizenhárom évesen már az ifiben játszatta edzője, Csanda József, a nála idősebb, 17-18 éves labdarúgókkal.

– 1974-ben volt egy országos tehetségkutató, ahol bekerültem a legjobb negyven közé Róth Antival, s gyakorlatilag akkor szúrt ki bennünket Garami mester, így kerültünk a PMFC Sportiskolához – emlékezett Megyeri Károly.

Nem sokkal később kezdte meg középiskolai tanulmányait a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumban (akkoriban Komarov), majd 1979-ben, 18 évesen mutatkozott be az NB I.-ben, ahol mások mellett Katzirz Béla, Lutz Jakab, Dárdai Pál és Kincses Viktor is játszott.

– Nagyon jó csapat volt, igazi klasszikus. Szerettem ott lenni, de sokáig nem maradtam, mert elég fiatal voltam még akkor. Úgy döntöttem, visszamegyek Mohácsra és az NB II.-ben folytattam a fejlődésem érdekében – idézte fel emlékeit a focista.

Két évet játszott Mohácson, majd Szekszárdra került a katonaság miatt, s ott folytatta három évig, szintén a másodosztályban. 1985-ben, amikor Garami József lett ismét a PMFC edzője, visszakerült Pécsre.

– Garami Józsi bácsi nem felejtett el engem, aminek nagyon örültem. Visszatértem az NB I.-be, ’91-ig voltam a PMFC-nél, részese lehettem az igazi sikerkorszaknak is. Szereztünk egy ezüst- és egy bronzérmet a bajnokságban, ’90-ben megnyertük a Magyar Kupát is.

Aztán 1991-ben kapott egy külföldi ajánlatot, amit elfogadott, s Németországba ment családjával együtt. Két évet töltött profiként a német harmad-, kettőt a negyedosztályban, közben pedig megszerezte a C-licenszes edzői képesítést is.

– 1995-ben volt egy komolyabb sérülésem, s akkor egy kicsit gondolkodóba estem, egyáltalán hogyan tovább, a pályafutásom is veszélybe került. Szerencsére rendbe jöttem, s öt év után hazatértem az akkor NB II.-es Mohácsba.

Egy évvel később az akkor megye I.-ben szereplő MTE játékos-edzője lett, az első évben megnyerték a bajnokságot, majd az NB III.-ban még három évig vezette a csapatot játékos-edzőként. Harmincnyolc évesen pár helyen még megfordult, Sombereken, Székelyszabarban, de aztán tényleg abbahagyta a pályafutását.

1999-ben a PMFC és a Dunántúli Napló közösen szervezett neki egy búcsúmeccset Mohácson, amire máig nagyon büszke. A foci természetesen örök szerelem marad az életében, a mai napig a PMFC öregfiúk csapatának tagja, s a Bozsik program alközpontvezetője Mohácson.


A Tettyén is muzsikált

Megyeri Károly 1961-ben született Mohácson. Elvált, de újraházasodott. Első házasságából született Eszter lánya, a másodikból pedig Ákos. A napokban született meg unokája, Mayra. Fia, Megyeri Ákos viszi tovább a hagyományt, jelenleg a PMFC U-16-os csapatának játékosa. Nem sokan tudják, de Megyeri Károly zenészként kezdte. Az általánosban szolfézst tanult, rézfúvós hangszereken játszott és zongorázott. A Tettye vendéglőben egyszer még fel is lépett barátai kedvéért, ahol egy tenorkürtön muzsikált, mindenki örömére.


Szöveg: Pauska Petra (Forrás: Mohácsi Újság.hu)

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram