Az Eszék II. nyerte az első edzőmeccset

NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos vereséget szenvedett az NK Osijek II. elleni idegenbeli felkészüli mérkőzésen.

Hat nappal a felkészülés kezdete után Eszéken, a horvát másodosztályú NK Osijek II. vendégeként játszotta le első téli felkészülési találkozóját a PMFC. Vas László vezette NB III-as gárdánk erős mezőnyfölényének köszönhetően 2-0-as vezetéssel zárta a szombat délutáni első félidőt. A 12. percben egy labdaszerzést követően Bohata Ádám talált be közelről, míg a 24. percben Rácz László fejelte védhetetlenül a labdát a kék-fehérek hálójába.

A fordulás után vezetőedzőnk igyekezett mindenkinek egyenlő terhelést adni. Felforgatott összeállítású csapatunkban a fiatalok mellett több próbajátékos is lehetőséget kapott. Az összeszokatlanság hiánya végül a hazaiaknak kedvezett, akiknek sikerült 3-2-re megfordítaniuk a találkozót. Együttesünk következő felkészülési mérkőzésének alkalmával a Szekszárdi UFC otthonában lép pályára február 1-jén, szombaton 13:00 órakor.


Felkészülési mérkőzés, Eszék
NK Osijek II. – PMFC 3-2 (0-2)
Gsz.: Kupresak (55.), Latkovic (68.), Ljubic (71.), ill. Bohata (12.), Rácz (24.)

PMFC (1. félidő): Egyed (Kovács, 30.) – Sági, Rácz, Gajág, Katona – Grabant, Nikic, Bohata, Hegedűs – Geiger (Koller, 30.), Vidovic.

PMFC (2. félidő): Kovács (Helesfay, 60.) – Oliveira, Eckl, Zachán, Zabari – Szabó D., Godzsajev, Horváth, Kertész – Koller (Szabó Z., 60.), Tihanyi.


Vas László (PMFC): – Egy jól felkészített csapat ellen játszottunk egy remek iramú edzőmérkőzést. Az első félidő abszolút rendben volt, mind taktikai és terhelés szempontjából elérte a célját. A második félidőben több fiatallal és próbázóval álltunk ki. Nem az történt a pályán, amit szerettünk volna, de ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Szakmai szempontból az eszéki összecsapás maximálisan elérte a kitűzött célját.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram