Lila-fehér, piros-fekete futballhistória

kep

Pécs 70 – 2. rész: Ünnepi sorozatunk második felvonásában klubunk 1960-1969 közötti időszakát elevenítjük fel!

Postalovak helyett állatkert, villamos helyett kisvasút (1960–1969)

Az 1960-as év két helyi jellegzetességgel, a lovas postakocsi-szolgálat és az 1913-ban megindult villamosforgalom megszüntetésével kezdődött. Előbbi esetben műszaki fejlesztésről volt szó – a nyolc pécsi postakocsi és a tizennyolc szolgálati ló helyét májusban öt gépjármű vette át –, míg utóbbira augusztus végén a villamoshálózat korszerűsítésének nehézségei és a járműpark elavultsága miatt került sor.

A város arculatára a következő esztendőkben az évtized elején már három teleppel működő uránbánya, illetve a bányaiparral összefüggésben megvalósított építkezések gyakorolták a legnagyobb hatást. Az uránérc dúsítására szolgáló vegyi üzemet, amely lehetővé tette a kitermelt nyersanyag por formájában történő exportálását, 1964-ben adták át. Gőzerővel zajlott a főként bányászcsaládok elhelyezésére létrehozott uránvárosi lakótelep bővítése is: 1968-ig 4250 új lakást adtak át Újmecsekalján, s 1961-ben itt építették fel az első emeletes helyi panelházat is.

Mindezek a fejlesztések persze önmagukban még nem feltétlenül tették volna vonzóvá az egyre nagyobbra duzzadó lakótelepet a beköltözésen gondolkodók számára, ezért a fentiekkel párhuzamosan igyekeztek kiépíteni a terület közintézményi rendszerét, illetve megoldani élelmiszerellátásának helyben történő biztosítását. Tekintve, hogy Uránváros helyén alig néhány évvel korábban még egy repülőtérnek helyet adó puszta terült el, az új városrész a kezdetekkor nemhogy iskolával, vagy rendelővel, de még bevásárlóközponttal sem rendelkezett. Márpedig a rendkívül nehéz, hovatovább életveszélyes, valamint az egészségre is káros fizikai munkát végző bányászok, illetve családjuk számára kizárólag a szociális körülményeik javításával és különböző támogatásokkal lehetett elfogadható körülményeket teremteni. Mindez a bányaüzemek zavartalan működtetése miatt is fontos szempont volt, különös tekintettel a munkaerő toborzására és a megtartására – vagy legalábbis a fluktuáció csökkentésére.

Dozsa_66_02

A fentiek szellemében építették meg és adták át 1960-ban az Olimpia névre keresztelt épülettömböt, amelynek révén egy, a korban kifejezetten exkluzívnak számító kiszolgálóegységet kapott a terület. Az eredetileg étteremből, cukrászdából és italmérésből álló üzletház, amelynek falai között alkalmanként kulturális rendezvények is helyet kaptak, gyorsan a település kedvelt vendéglőjévé, illetve szórakozóhelyévé vált. A Bánki Donát Utcai Általános Iskola 1963-tól fogadta a diákokat, míg a mai Babits Mihály Gyakorló Gimnázium elődjében, a Komarov Gimnáziumban 1967-ben kezdődött meg a tanítás – legalábbis önálló épületben, mivel Újmecsekalján már 1963 és 1967 között is zajlott középiskolai oktatás, a fentebb említett Bánki tantermeiben. Mindenesetre Uránváros – bár a munkálatok az 1970-es évekre is áthúzódtak – az 1961-re ígért, de végül csupán 1969-re elkészült Mecsek Áruház révén vált „teljes értékű” lakóteleppé; innentől kezdve a helyieknek már nem kellett a belvárosba járniuk a komolyabb bevásárlásokhoz.

De, hogy ne csupán Pécs nyugati fertályáról essen szó: 1960 augusztusában előbb az állatkert, majd 1961-ben a vidámpark nyitotta meg kapuit a látogatók előtt; elkészült továbbá a mecseki kisvasút is, amelyet elsőként 1962-ben próbálhatott ki a nagyközönség. Emellett az egészségügyi ellátás szempontjából kiemelkedően fontos eseménynek számított 1966-ban az egyetemvárosi tömb átadása. A több részleggel rendelkező, s hamarosan csupán 400 ágyas klinikaként ismert épületkomplexum a korban kifejezetten modern alkotásnak számított, arról nem is beszélve, hogy kulcsszerepet játszott egy régi probléma, azaz a pécsi egészségügyi, illetve orvostudományi intézetek városon belüli szétszórtságának csökkentésében. A megyeszékhely lélekszáma a ’60-as években a korábbiakhoz képest még dinamikusabb emelkedésnek indult, s 1969-re megközelítette a 150 ezer főt.

Évtizeden át az élvonalban, első alkalommal a nemzetközi futballvizeken

Amennyiben a Pécsi Dózsa labdarúgó-szakosztályának léteztek úgynevezett gyermekbetegségei, akkor azokat 1960-ra kinőtte. Addigra az egész ország megtanulta tisztelni a csapatot, amelyre alapvetően a harcosság volt a jellemző. Idegenben nem számítottak „óriásölőnek”, bár néha-néha sikerült elkapniuk egy-egy fővárosi egyesület frakkját. De a Tüzér utcában, s később a Verseny utcában, (a PVSK otthonában) már kifejezetten veszélyes ellenfélnek számítottak a fiúk. A korabeli tudósítások talán némileg eltúlozták a nézőszámokat, de 15 000 drukker a Ferencváros ellen tényleg nem számított nagy szenzációnak. Utólag lehet kételkedni a nagyságrendekben, és korszerű beléptetőrendszerek sem léteztek, de azért tömeg volt a lelátón. A régi fotókon természetesen nem érdemes megszámolni a gombostűnyi fejeket, ám a betonteknőből gyakran semmi sem látszott ki, mert álltak mindenfelé, illetve a szerencsés tehetősebbek le is ülhettek.

Az 1960–1961-es évad egyik legnagyobb sikere nem feltétlenül a lila-fehérekhez köthető, inkább csak áttételesen. Ugyanis a Rómában rendezett olimpiai játékokon ott volt Magyarország válogatottja is a mezőnyben, de nem a felnőtt A-csapat. Akkoriban létezett olimpiai formáció is, az amatőr–profi vita áthidalásaként. A mieink a besorolásuk alapján a nem hivatásosok között szerepeltek, tudásuk persze bőven meghaladta az említett szintet. Annak a nemzeti együttesnek lehetett tagja Dunai János (még nem jogi doktorként), a nagyszerű pécsi támadó. A döntőbe nem jutott be a magyar sereg, de a bronzmérkőzésen sikerült nyerniük a kissé csalódott futballistáknak.

Dozsa_60_Dunai

Pécsi Dózsa első ízben 1962-ban lépett ki a nemzetközi porondra hivatalos tétmeccsen. Természetesen korábban is rendeztek barátságos klubmérkőzéseket más országok együttesei ellen, de azok a kor szóhasználata szerint barátságos összecsapások voltak. Közel hat évtizede azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, sokak nagy örömére. A Rappan Kupa (ma Rappan-kupának kellene írni, mert változott a szabály) keretein belül tíz fellépés jutott a Dózsának.

Ha korábban ezekről az eseményekről kevesebb szó esett volna, akkor most pótoljuk a hiányosságokat! Maga a kupasorozat, annak kiötlése a svájci futballszakember, Karl Rappan nevéhez fűződött. Az európai szövetség (UEFA) eredetileg nem támogatta egy Nyári Nemzetközi Labdarúgó-bajnokság megrendezését, később aztán változott a hozzáállás. Évtizedekkel később UEFA–Intertotó Kupa elnevezéssel vált ismerté a dolog.

A VIII. számú csoportból hat meccs után jutott tovább a Dózsa. A mérkőzések 1962. május 27. és július 1. között zajlottak. A két negyeddöntőből az egyik már „belecsúszott” az őszbe, hiszen augusztus 29-ét követően szeptember 12-én is a pályán voltak a felek. A jugoszláv Rijeka tizenegyét 2:2-vel, majd egy hazai 2:1-gyel sikerült búcsúztatni. Az elődöntőben az olasz AC Padova november 7-én 4:3-nyert, a december 9-én, Pécsett lejátszott visszavágón viszont 0:3 lett a kaland vége. Mindezzel az első nagy nemzetközi menetelés befejeződött.

Egy „menetrendszerű” központi átalakítás folytán ismét rendeztek egy félidős bajnokságot 1963 őszén. Ebben az volt a nagyszerű, hogy előre lehetett tudni, senkinek sem kell búcsúznia télen az NB I-től. Mindez kedvezően érintette a Pécsi Dózsát, mert amúgy a szereplés eléggé halványra sikeredett. A tizennégyes mezőnyben a tizenharmadik helyezéssel felesleges lett volna dicsekedni, bár senki nem is próbálkozott vele. A három győzelem mellett tíz vereség arra volt elég, hogy a Debrecent sikerült megelőzni. De a hat begyűjtött pontocska nagyon messze volt a szegedi tizenegytől. Tegyük hozzá, még a kétpontos rendszerről beszélünk.

Szerencsére azért 1964-re nem „sikerült” átmenteni a korábbi formát, és immár teljes volt az idény. Pécs ugyan nem volt a nyugalom völgye, de négy ponttal több jutott a gárdának, mint a kiesőknek. Emlékezetes kisiklást is fel lehetett jegyezni: július 4-én, a Budapesti Honvéd ellen Kispesten 7:3 került a jegyzőkönyvekbe. Pedig a 3. percben még 0:1-re állt a csata. Az utólagos értékelés szerint Danka Imre kapus az első játékrész végén megsérült, de tovább védett. Így azért már másképp fest a dolog!

Ha valamit mindenképpen ki kell emelni 1965 elejéről, akkor az Rapp Imre személye. A hihetetlen egyéniség Tatabányáról érkezett Pécsre, s március 3-án, a Szeged elleni idegenbeli találkozón foglalta el a helyét a gólvonalon. A korán megkopaszodott hálóőrt hamar megszerette a dózsás közönség. Néha azt kiabálták neki: „Rapp, akinek a haja drapp!”. De a „Bubu” névre is hallgató kapus ezért nem haragudott meg. Hamarosan országos hírnévre tett szert, nem csoda, ha vidéken, sőt a fővárosban sem nagyon szerették. Aki értett a játékhoz, az tisztelte, elismerte különleges képességeit. Évtizedig volt meghatározó egyéniség a csapatban. A szövege meg „félelmetesen” jó volt, már ha valaki végig tudta hallgatni „röhögés” nélkül.

Amikor az 1966-os új naptár előkerült, a Pécsi Dózsa masszív középcsapatként várhatta a bajnokság rajtját. Végül sikerült megismételni az előző év hetedik helyezését, összességében harmadszor kötött ki ott „brigád”. Ezekről az eredményekről fontos tudni, hogy 14 csapatos mezőnyben születtek meg.

Dozsa_66_01

Ezek után a 1967-es 11. helyezés visszaesést mutatott. Ráadásul a mezőny 16-osra duzzadt, mert a szervezők egy pillanatra sem pihenhettek meg. De legalább minden sorozatnak megvolt a maga egyedi varázsa, bája.
A folytatásban, 1968-ban tűnt fel két nagy tehetség. A védelemben Maurer László kereste a helyét, a csatársorban meg Máté János. Előbbi „Gém” néven vált ismertté a hosszú lábai és lépései miatt. Utóbbi a „Morgó” megszólításra is hallgatott, mivel fiatalon szeretett zsörtölődni. Később Maurer az Újpesttel lett bajnok, Máté a Ferencvárossal harcolt ki aranyérmet, szóval vitték „valamire” a város határán túl is. Amúgy együtt szolgáltak a „Karhatalomnál” (belügyi szerveződés), szóval ott is erős volt az őrség akkoriban. A kispadon az olimpiai bajnok Kovács Imre foglalt helyet, vagyis erőssé vált a hátország is. Ennek lett eredménye a 6. helyezés.

Az évtized vége felé, 1969-ben ismét 6. lett a „banda”. Ami nem meglepetés, ha megemlítjük, feltűnt a keretben Bércesi „Cesi” Ferenc, Kocsis „Dzsuki” István, Tóth „Jokka” József, illetve Zombori Sándor is. Utóbbi három focista ott lehetett az 1978-as argentin világbajnokságon – de már budapesti egyesületek színeit képviselve a válogatott mezében.

tabella69

Folytatás következik, szeptember 5-én!

OLVASTA MÁR?

Kozármisleny -Pmfc 1-16

Sólyom szögre akasztotta a kapuskesztyűt

A Kozármisleny FC és a PMFC közösen búcsúztatta el Sólyom Csabát, aki mindkét baranyai labdarúgóklubban letette névjegyét. Az NB III Közép-csoport 30. fordulójában szép számú ...