Tihanyi Olivér: ”Óriási örömöt okoz a gólom”

A Szolnok ellen győztes találatot szerző Tihanyi Olivér szerint a csapat erejét mutatja, hogy sikerült a javunkra fordítani a végeredményt.

– Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink ahhoz, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést. Sajnos nem így alakult, és ahogy a futballban lenni szokott, ez megbosszulta magát. Hatalmas sikert jelent számunkra a Szolnok elleni győzelem, a csapat erejét mutatja, hogy lélektani hátrányból sikerült felállnunk és ismét fordítanunk. A gólom számomra óriási örömöt okoz, az utóbbi időben nem találtam a góllövő cipőmet. Remélem, hogy megvan és rajtam is marad. Mindent megteszünk a hátralévő meccseken, és amennyiben sikerrel vesszük a találkozókat, nem lehet nagy gondunk – nyilatkozta Tihanyi Olivér a Szolnoki MÁV FC elleni 2-1-es  győzelmet követően.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

Ott folytatná, ahol szombaton abbahagyta

Ebben a szezonban többször is le kellett írnunk felnőtt csapatunkról, hogy hiába nyomják végig a mérkőzést, dominálnak a mezőnyben és dolgoznak ki sok helyzetet, a pengés, ...
Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram