U19

PMFC U19: Félévértékelés

Az idei bajnoki szezont a tizenhat csapatos II. osztályban kezdte meg a PMFC U19-es együttese. A Lőrinc Antal edzette piros-feketék megerősített kerettel vágtak neki a pontvadászatnak. Az első két fordulóban döntetlent értek el, majd ezt követően zsinórban három meccsüket is megnyerték, amit csak a rivális Kaposvár tudott megszakítani.

Az idegenben elszenvedett fiaskót követően korosztályos gárdánk ismét rátalált a győztes ösvényre, amelyről öt körön át le sem lépett. A baranyaiak a 12. fordulóban egy itthon játszott ikszet követően vendégként ismét három ponttal gazdagodtak. Ezt egy újabb döntetlen követte, míg az idény utolsó meccsét egy gólos vereséggel zárták.

– A tavalyi szezonhoz képest egységes és rendezett kerettel vágtunk neki az idei bajnokságnak – kezdte értékelését Lőrinc Antal, edző. – Ez a pozitív változás már az első tréningek alkalmával éreztette hatását. Minden játékos nagy akarattal és elánnal vágott bele a munkába, ami a folyamatosan formálódó és erősödő közösség hatása miatt kitartott az őszi szezon végéig.

Mindent egybevetve U19-eseink remek félévet produkálva – kilenc győzelemmel, négy döntetlennel és csupán két vereséggel – 31 megszerzett ponttal a dobogó második helyén telelhetnek, hét ponttal lemaradva a listavezető Kaposvári Rákóczi BFLA mögött. A mecsekaljaiak tizenöt forduló alatt harminc gólt szereztek és tizennégyet kaptak. A házi góllövőlista élén Balboaca Sergiu Emilian áll, nyolc találattal.

– Minden játékos előtt megemelem a kalapom, mert a nehéz pillanatokban is képesek voltak csapatként működni és egymást segítve csak a játékkal foglalkozni. Nem szívesen emelnék ki egyénileg senkit, mert ezért a sikeres őszi szezonért mindenki egyformán megdolgozott. Az őszi második helyezésünket hatalmas bravúrnak értékelem – zárta gondolatai Lőrinc Antal, a PMFC U19-es labdarúgócsapatának trénere.


Semmit nem ér az utánpótlás-képzés, ha nem tudja megfelelő képességű játékosokkal “táplálni” az első csapatot. Ebből a korosztályból azonban már többen is szerepet kaptak a felnőttek között. Bata Kristóf és Varga Tamás kezdőként állandó lehetőséget kap az NB III-as bajnokságban, Somogyi Máté pedig Sólyom Csaba sérülése után várt bevetésre készen a kispadon. Dóra Dominik az NB I-es Videoton elleni Magyar Kupa-összecsapáson bő fél órát játszhatott (ezen a meccsen Batát és Vargát is kipróbálta Márton Gábor), Rácz Áron pedig már hosszú hetek óta szinte állandó résztvevője az NB III-as csapat edzéseinek.


Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram