Két edzőmeccs a heti programban

Január 14-én, szombaton lejátszotta első felkészülési találkozóját csapatunk. A 2017-es debütálás jól sikerült, hiszen 4-0-ra vertük a megye I-es Beremend gárdáját. Ezen a héten két újabb negyedosztályú ellenfél vár együttesünkre, nem csak monoton munkával telik tehát ez az időszak.

Szerdán 17:00 órától a Baranya megyei I. osztály 4. helyén telelő Pécsváradi Spartacus SE lesz az ellenfél a Stadion utcai műfüvesen. Majd szombaton 13:00 órától a Bács-Kiskun megyei élvonal ötödikje, a Bajai LSE látogat el Pécsre.

Pmfc_-_Beremend_felkeszulesi_meccs_2107_01_14-037

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A találkozókra természetesen szeretettel várjuk szurkolóinkat, akiknek egy valamit semmiképpen sem ígérünk: frissen mozgó PMFC-játékosokat. Vezetőedzőnk, Márton Gábor ugyanis garantálja, hogy futballistáink egyre fáradtabbak lesznek a következő hetekben, ráadásul ezekben a napokban még fokozódni is fog a terhelés.

A játékosoktól egyelőre csak annyi várható el, hogy egyre szervezettebbek és fegyelmezettebbek legyenek. Az edzőmeccsek most még csak az edzéseken nem modellezhető szituációk gyakorlására szolgálnak, a frissítés majd csak az utolsó hetekben lesz napirenden.

A felnőttek mellett természetesen utánpótlás csapataink is pályára lépnek felkészülési találkozókon, részletes programjukról a hét második felében számolunk be.


Felkészülési mérkőzés:

PMFC – Pécsváradi Spartacus SE (megye I)

2017. január 18., szerda 17:00

Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya

Felkészülési mérkőzés:

PMFC – Bajai LSE (megye I)

2017. január 21., szombat 13:00

Pécs, Stadion utcai műfüves edzőpálya


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram