Pályán az utánpótlás

Az elmúlt hétvégén a főpróba jegyében léptek pályára a PMFC utánpótlás csapatai. A Lőrinc Antal vezette U19-esek a bajnoki rajtot megelőzően a magyar orvosválogatottat győzték le 5-2-re, mégpedig Németh Norisz mesterhármasával és Dóra Dominik, valamint Lőrincz Bence találatával.

Szintén a medikusokkal játszottak a Jelena Richárd trenírozta U17-eseink is, akik az idősebbekhez hasonlóan gólgazdag győzelemmel hangoltak. Korosztályos alakulatunk 6-2-re nyert. A mieinktől Csernik Zsombor mesterhármast ért el, Gellén Dávid duplázott, de betalált Tóth Ottó is.

Egymás elleni játékkal hangolt a PMFC U16-os és U15-ös alakulata. A hasznos felkészülési összecsapásból Lőrincz Sándorék jöttek ki nyertesen, akik Szabó Dániel és Kántor Martin góljával győztek az eggyel fiatalabb mecsekaljaiak ellen.

Szabó Csabáék, vagyis az U14-esek szombaton a magyar-horvát határt átlépve Eszéken léptek pályára. A nemzetközi edzőmeccset végül az NK Osijek nyerte meg 2-1-re, bár Dokic Nikola révén még sikerült az egyenlítés. A Szabados József vezette U12-esek pedig a Kovácstelepi edzőközpontban szenvedtek 6-0-s vereséget az eszékiektől.

Kis korcsoportjaink hétvégén kupameghívásoknak tettek eleget, U9-eseink például első helyen végeztek a nívós Dél-Zselic Kupán. Ezekről a fellépésekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk majd!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram