Heti helyzet – helyzetjelentés a sérültekről

Sérülés, illetve piros lapos eltiltás miatt hat hiányzónk lesz a Soroksár SC elleni hazai mérkőzésen.

NB II-es labdarúgócsapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Soroksár SC együttesét látja vendégül ma 19:00-tól a PMFC Stadionban. A jó erőkből álló soroksáriak ellen több hiányzónk lesz. Játékosaink közül Károly Bálint továbbra is térdsérüléssel bajlódik, Nemanja Ivanovicra alkartörése miatt vár hosszabb kihagyás, Tihanyi Olivér szintén kisebb sérülés miatt nem bevethető, míg Kónya Dávid egy meccsre szóló eltiltása miatt nem léphet pályára a fővárosiak elleni hazai bajnokin. Rajtuk kívül betegség miatt csapatkapitányunk, Futó Zsombor sem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Helyzetünket az is nehezíti, hogy a Budaörs ellen piros lappal kiállított Vas László soron következő két bajnokira érévényes eltiltásban részesült, így vezetőedzőnk csak a lelátóról figyelheti az eseményeket. Pozitív hír azonban, hogy Preklet Csaba letöltötte korábbi három meccses eltiltását.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram