Fordulatos döntetlen Soroksáron

NB II-es labdarúgócsapatunk a hosszabbításban ledolgozva hátrányát mentett értékes pontot a Soroksár SC vendégeként.

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában a Soroksár SC vendégeként folytatta bajnoki szereplését NB II-es labdarúgócsapatunk. A XXIII. kerületiek ellen is több hiányzónk volt sérülés, betegség, valamint sárga lapos eltiltás miatt, míg többek játéka előzetesen kérdéses volt. Erről szokásos Heti helyzet című rovatunkban írtunk részletesebben. Visszatért ugyanakkor és a kezdőnkben kapott helyet csapatkapitányunk, Futó, illetve a legutóbbi budaörsi találkozónkat eldöntő Hegedűs is.

Együttesünk ezúttal tiszta piros szerelésben játszott, míg a találkozó első helyzete a 3. percben adódott, ekkor korábbi saját nevelésű labdarúgónk, Redzic tört kapura balról, közeli lövését azonban Helesfay lábbal hárította. Ezt követően Futó bedobásai adtak feladatot a házigazdáknak, majd a 13. percben egy lendületes ellentámadás végén a soroksáriak közül Lőrinczy került helyzetbe, 17 méterről leadott lövése azonban elment a bal kapufánk töve mellett.

A 24. percben ismét Lőrinczy veszélyeztetett éles szögből, de Helesfay ezúttal is útját állta a labdának. Két minutummal utána Hegedűs a fejéhez kapva került földre, majd Geigert buktatták gyanús körülmények között a tizenhatoson belül. A 28. percben Hegedűs jobbról, az alapvonal közeléből lőtt, ám Varga elvetődve megfogta a játékszert a rövid kapufa előtt. Így aztán bő félórányi játékot követően is nyílt maradt a Szamosi Mihály Sporttelepen megrendezett találkozó.

A 35. percben ismét gyanús eset borzolta a kedélyeket, Zsemlye és Katona tűnt el lerántás miatt a fehér mezesek kapujának torkában, ám a játékvezető ezúttal sem látta szabálytalannak a történteket. A folytatásban kétszer is ziccere adódott a pályaválasztóknak, szerencsére Helesfay mindkétszer bravúrosan hárított. A 40. percben aztán Katona bal oldali beadását előtt Geiger csúsztatta meg, amibe Varga még beleért, ám az érkező Hegedűs közelről a hálóba fejelte a labdát, 0-1.

Vezetésünk megszerzését követően Nikitscher távoli lövése okozott riadalmat a hazaiak számára, majd a rendes játékidő vége előtt előbb Hudák bombája szállt el méterekkel a felső léc felett, aztán Lőrinczy löketét hárította lábbal Helesfay, míg a 46. percben Hegedűs lépett ki ziccerben, de kissé hosszan tolta meg a labdát és Varga vetődve védeni tudott. A helyzetek ellenére nem esett újabb találat az első játékrész lefújásáig, egygólos előnyből várhattuk tehát a folytatást.

A második félidő elején a hazaiak kerültek helyzetbe, de Redzic csúnyán kapu mellé lőtte a labdát. Az 54. percben azonban kiegyenlített a Soroksár, nem sikerült felszabadítani a kapunk előtt, a tömörülésben pedig Gyömbér közvetlen közelről a hálónkba belsőzte a játékszert, 1-1. Alig valamivel a középkezdést után Lőrinczy kapott labdát középen, lapos lövését Helesfaynak kellett vetődve védenie. A 61. percben fordítottak a hazaiak, Lovrencsics emelt remekül a kapunkba, 2-1.

A 66. minutumban Hegedűs fordult le védőjéről a tizenhatoson belül, támadónk jobblábas lövése nem sokkal szállt el a hosszú felső sarok mellett. A 70. percben Hegedűs indította a bal szélen Geigert, akinek labdája azonban elment keresztbe a Soroksár kapuja előtt. Nem enyhült a mérkőzés irama, mindkét csapat gyors támadásokkal igyekezett veszélyeztetni, aminek a kilátogató szurkolók, s a vendégszektorban helyet foglaló drukkereink örülhettek a legjobban.

Az utolsó tíz perchez közeledve mindkét vezetőedző igyekezett további cserékkel frissíteni a játékon, míg a 81. percben Lipcsei Péter együttese tudta növelni előnyét. Szerető lövése a jobb kapufáról pattant kifelé, pechünkre az üresen érkező Csontos elé, aki az ötös magasságából a hálónk közepébe helyezte a játékszert, 3-1. Csapatunk azonban nem adta fel, az összecsapás végén nagyot küzdött a pontszerzés érdekében, amire végül rá is szolgáltunk.

Az izgalmas véghajrában ugyanis ledolgoztuk hátrányunkat, a korábban csereként pályára a lépő Adamcsek a találkozó 90. percében előbb egy akció végén talált be közelről a hazaiak bal alsójába, majd pedig az a 92. percben az ellene jogosan megítélt büntetőt értékesítette higgadtan, beállítva ezzel a 3-3-as végeredményt. Ennek köszönhetően értékes ponttal térhettünk haza. Folytatás február 20-án, vasárnap 17:00 órától az FC Ajka otthonában a 24. játéknap alkalmával.

Merkantil Bank Liga, 23. forduló
Szamosi Mihály Sporttelep, 250 néző. Vezette: Kovács (Belicza, Rózsa)
Soroksár SC – PMFC 3-3 (0-1)
Gsz.: Gyömbér (54.), Lovrencsics (61.), Csontos (81.) ill. Hegedűs (40.), Adamcsek (90., 92. – büntetőből)

Soroksár SC: Varga – Nagy, Gyömbér, Valencsik, Csontos – Haris, Hudák – Csernik (Szerető, 71.), Lőrinczy, Redzic (Korozmán, 71.) – Lovrencsics (Magyari, 79.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.

PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Preklet, Katona – Futó (Bíró, 46.) – Kónya, Nikitscher, Zsemlye (Kövesdi, 58.), Hegedűs (Károly, 78.) – Geiger (Adamcsek, 78.). Vezetőedző: Vas László.

Fénykép: nso.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram