Még mindig bízik a bajnoki címben

LAPSZEMLE: Pozitív beállítottságú embernek tartja magát, így ő még mindig nem mondott le a bajnoki címről. Takács Lajos gyerekkora óta ismeri Márton Gábort, évek óta együtt dolgoznak, s most a PMFC labdarúgócsapatát próbálják sikerre vezetni.

– Alig állt kötélnek, hogy nyilatkozzon. Ennyire szerény?

– Egy pályaedzőnek nem az a dolga, hogy előtérbe helyezze magát – válaszolta a PMFC 47 éves pályaedzője, Takács Lajos. – Mindig azt vallottam, hogy csakis a munkám alapján ítéljenek meg.

– Évek óta együtt dolgoznak Márton Gáborral, elég összecsiszolódott párosnak tűnnek.

– Azért, mert gyerekkorunk óta ismerjük egymást: a 25 emeletesnél nőttünk fel. Jó barátok lettünk, együtt futballoztunk a Vasútban. Egymás gondolatait is ismerjük. Kozármislenyben dolgoztunk először közösen, aztán irányítottuk az NB I.-es PMFC-t is. Az első szezonban hetedikek lettünk, a következő évet viszont sajnos nem tudtuk befejezni. Ez máig nagy szívfájdalom mindkettőnknek: dobogóesélyes csapat volt az, nagy lehetőséget szalasztottunk el, Pécs egyik legnagyobb futballsikerére volt sanszunk Garami Józsi bácsi óta.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Ahogy ismerem, mindene a futball…

– Tényleg a foci a mindenem. A feleségem szokta is mondani, hogy ha elmegyünk egy rendezvényre, két perc múlva már a futball a téma, amiről aztán huszonnégy órán át képesek vagyunk beszélni. Ezzel vagyok megfertőzve. Mindig az jár a fejünkben, hogyan lehetnénk még jobbak, hogyan lehetne még többet kihozni magunkból, még előrébb lépni.

– A PMFC előrébb tud még lépni a tabellán?

– Mindenkinek meg kell értenie, hogy türelemre van szükség! Azoknak a játékosoknak, akik 2015-ben felvállalták, hogy ők alkotják a PMFC-t, meg akartuk adni a lehetőséget a bizonyításra. Tizenöt hónap alatt eljutottunk odáig, hogy kezdenek beleerősödni ebbe a ligába. Mostanra megtaláltuk azokat az embereket, akik nyerő típusok, akikkel feljebb lehet lépni a tabellán. Szerintem soha nem szabad feladni. Én még most is bízom benne, hogy bajnokok leszünk. Mi csak azért jöttünk vissza a PMFC-hez ebben a helyzetben, mert erről a csapatról, erről a klubról volt szó. És azért dolgozunk, azért teszünk meg mindent, hogy visszakerüljön a méltó helyére, ami az élvonalat jelenti!


Jól kezdődött az edzői karrier: a Pogánnyal kétszer lett első

Takács Lajos 1968. április 4-én született Pécsett. Játékospályafutását a Pécsi VSK-ban kezdte, aztán szerepelt a Táncsics SE-ben, majd következett a PMSC, kölcsönben Pakson is futballozott, visszatért a PMSC-hez, játszott Mohácson, később pedig alacsonyabb osztályú csapatokban.

Edzői karrierje 2002-ben Pogányban indult, ahol játékos-edzőként két bajnokságot is nyert: egyet a megye II.-ben, egyet pedig a megye I. B-ben. Ezt követően dolgozott Ócsárdon, majd a PMFC NB I.-es csapatához került, ahol Ott József pályaedzője lett, utána Kozármislenyben az U19-es együttest irányította, aztán Márton Gábor mellett az NB II.-es felnőtt gárda pályaedzői feladatait látta el. A PMFC-nél Mártonnal vezették az NB I.-es csapatot, majd Kaposváron dolgoztak a másodosztályban, s tavaly nyáron tértek vissza a piros-feketékhez, ahol rögtön bajnokságot nyertek a megyei I. osztályban.


Szöveg forrása: K. Mayer András. Dunántúli Napló, 2016. november 23., szerda. XXVII. évfolyam, 275. szám.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram