Márton Gábor: Ébresztő!

A PMFC a rendes játékidő utolsó percében született öngóllal nyert 1-0-ra a Méhkeréki SE ellen, az NB III Közép-csoport 20. fordulójában. Csapatunk vezetőedzője, Márton Gábor röviden és tömören nyilatkozott a lefújás után.

– Először is gratulálok a Méhkeréknek, a mieinknek pedig csak annyit tudok mondani, hogy ébresztő! Már a második csapat tudott minket mentálisan és lelkesedésben is felülmúlni – így Márton Gábor, a PMFC trénere.

Pmfc-Mehkerek-039

A vendégek edzője, Bíró Róbert szerint gárdája a találkozó összképe alapján megérdemelt volna legalább egy pontot a piros-feketék ellen.

– Kilencven percen át küzdöttünk, sajnos a végén egy szerencsétlen öngóllal kikaptunk. Igaz, hogy a pécsiek többet támadtak és birtokolták a labdát, de erre számítottunk a meccs előtt. Az első félidőben két-három ziccere is adódott a hazaiaknak, de a kapusunk meccsben tartott minket. Úgy érzem, ha a befejezéseknél kicsivel pontosabbak vagyunk, akkor akár pontot, vagy pontokat is rabolhattunk volna. A játék összképét tekintve rászolgáltunk volna legalább a döntetlenre – jegyezte meg a Méhkeréki SE vezetőedzője.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram