Kónyáék megtörték a jeget

Labdarúgócsapatunk hazai környezetben 3-0-s győzelmet aratott a Vecsési FC gárdája ellen.

A Honvéd elleni kupameccset követően ismét hazai pályán játszhattunk, s a Vecsés elleni bajnokin az erőviszonyok ismeretében magabiztos pécsi győzelmet vártunk. Az is lett belőle, de meg kellett dolgozni ezért a sikerért. Az első félidőben hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, fölénybe kerültünk. Idővel jöttek a helyzetek is, de ebben a negyvenöt percben sehogy sem tudtunk az ellenfél kapujába találni. Az mondjuk biztos, hogy a vecsési kapus, Komora nem unatkozott, volt dolga bőven.

A szünet után is volt, háromszor azonban tehetetlennek bizonyult. Már eltelt a második félidő fele, amikor végre megszereztük a vezetést: Kónya Kornél lövése utat talált a hálóba. S ha egyszer egy üzlet beindul! Nem sokkal később a testvér, Kónya Dávid iratkozott fel a gólszerzők közé, majd Rein öngóljával alakult ki a 3-0-s végeredmény. Csapatunk tehát újabb sikert könyvelhetett el – zsinórban a harmadik győzelmét aratva. Nagyon úgy tűnik, hogy elkaptuk a fonalat, reméljük, nem is eresztjük el a szezon végéig!


NB III Közép-csoport, 7. forduló.
Pécs, PMFC Stadion, 600 néző. Vezette: Kovács Gábor Péter.
PMFC – Vecsési FC 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Kónya K. (67.), Kónya D. (78.), Rein (81. – öngól).
Sárga lap: Koller (56.), Horváth A. (62.), ill. Balázs (37.), Rein (45.), Salem (60.), Szalai (67.)

PMFC: Gőcze – Kónya K., Nagy J., Fellai, Szabó – Horváth A., Koller – Frank (Rácz, 69.), Wittrédi (Bata, 46.), Károly B. – Mojzer (Kónya D., 46.). Vezetőedző: Márton Gábor.

Vecsési FC: Komora – Salem, Balázs, Borsi (Márki, 56.), Radnai (Tóth, 70.) Csiszár, Lajer, Csordás, Cseszlai (Tóth, 46.), Szalai, Rein. Vezetőedző: Simon Antal.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram