Túl az első edzőmeccsen

A Sárai György kezei között újjáformálódó PMFC gárdája mindösszesen öt napnyi közös munka után szombaton lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését a Kozármisleny FC vendégeként. A találkozót a házigazdák nyerték meg 5-0-ra, ám a végeredmény nem tükrözte hűen a látottakat.

Az első félidőben nem volt nagy különbség a két csapat mezőnyjátékát illetően. Ellenben a házigazdák kitudták használták a pécsiek védelmi hibáit, ugyanakkor a piros-feketék összességében nem adták könnyen magukat, sőt, Kollerék kifejezetten tetszetősen futballozva szép támadásokat vezettek.

A PMFC-re még vár egy felkészülési mérkőzés a bajnoki rajt előtt, labdarúgócsapatunk szerda délután a Bólyi SE együttesét látja vendégül a Stadion utcában. Augusztus első hétvégéjén pedig kezdetét veszi a pontvadászat, elsőként a Dunaújváros otthonában.


Felkészülési mérkőzés
Kozármisleny, 450 néző. Vezette: Zierkelbach.
Kozármisleny FC – PMFC 5-0 (3-0)
Gsz: Márkvárt (4.), Beke (30.), Wittrédi (45.), Udvardi (62. – öngól), Nicsenko (75.)

Kozármisleny FC: Ipacs (Molnár P., 63.) – Kiss M. (Fiáth, 63.), Fekete, Racskó (Sarfenstein, 80.), Kocsis – Tóth Márk (Turi, 63., Menyhei, 69.), Rácz (Horvát G., 63.) – Beke (Tóth M., 39.), Wittrédi (Grabarics, 63.), Márkvárt (Kovács K., 80.) – Nicsenko. Vezetőedző: Németh Zsolt.

PMFC 1. félidő: Somogyi – Németh, Pinczés, Barjac, Juhász – Koller, Szellák – Kálmán, Jerkovic, Fujsz – Péter. PMFC 2. félidő: Somogyi (Kovács, 70.) – Valkovszki, Csendes, Győrfi, Bischoff – Varró (Kiss, 70.), Mogyorósi – Kugli, Keresztes, Udvardi – Rácz. Vezetőedző: Sárai György.




Fénykép: kozarmislenyfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram