Vas László: ”Nehéz meccsre számítok”

Vezetőedzőnk várakozásai a vasárnapi Békéscsaba elleni idegenbeli NB II-es mérkőzés előtt.

A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre csapatával találkozunk vasárnap 14:00 órától idegenben, a Kórház utcai stadionban. A hétvégi bajnoki mérkőzés előtt Vas László vezetőedző nyilatkozott:

– A hazai mérkőzésből kiindulva egy masszív, stabil csapatnak tartom a Békéscsabát, amely a vírushelyzet miatt komoly problémákon ment keresztül. Úgy néz ki, az edzőváltás óta ebből is megtalálták a kiutat, az új edző személyével pedig egy jó stílusú és gólra törő futballt próbálnak játszani. Nehéz meccsre számítok ellenük, vasárnap valószínűleg mindkét csapatnak meg kell küzdenie a külső, időjárás okozta körülményekkel. Véleményem szerint, amelyik együttes jobban tud ehhez alkalmazkodni, könnyebben tudja a maga javára fordítani a találkozót – fogalmazott Vas László a mérkőzést megelőzően.

Játékosainkkal kapcsolatos hír, hogy Bajner Bálint, Tölgyesi Viktor és Batizi-Pócsi Balázs sérülés miatt kihagyja a békéscsabai találkozót, jelenleg rehabilitációjukat végzik, és ha minden rendben zajlik, jövő héttől már újra a csapattal tudnak készülni. Rajtuk kívül Katona Levente, valamint Adamcsek Máté hétvégi játéka vált kérdésessé, ellenben ismét a csapat segítségére lehet kapusposzton Helesfay Donát.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram