Partnerségben a női foci népszerűsítéséért

Erasmus+ projekt: Szülők oktatása a női futballról, figyelemfelkeltés és részvételük növelése a női sportolók fejlődési folyamatában.

A Dream Team Bucharest a PMFC Női Akadémiával kötött partnerségében az elkövetkező két éven keresztül hajtja végre az Európai Unió által finanszírozott, Erasmus+ „Szülők női futballra nevelése, figyelemfelkeltés és részvételük növelése a női sportolók fejlesztési folyamatában” című projektet.

Még ha az elmúlt esztendőkben Romániában fejlődött is a női futball, a lányok száma alacsonyabb a többi európai országhoz képest. A sportolók fejlődésében és különösen sporttevékenységük hosszú távú folytatásában rendkívül fontos szerepet töltenek be a szülők. Ezért célul tűztük ki, hogy a szülők elé tárjuk a sportolás előnyeit és a lányaik által végzett sporttevékenységhez való hozzáállásuk hatását.

A projekt keretében többek között találkozókat szerveznek a szülőkkel, ahol előadásokat tartanak olyan területekre szakosodott személyek, mint a pszichológia, az oktatás, a táplálkozás. Ezeknek a találkozóknak az a szerepe, hogy megtanítsák a szülőket, hogyan támogassák lányaikat sporttevékenységükben, és hogyan segítsék őket fejlődési folyamatukban mind sportolási, mind személyes szempontból: táplálkozás, pihenés, mentális edzés, alternatívaként sport.

A Dream Team Bucharest a PMFC Női Akadémiával kötött partnersége abban segíti a szomszédos ország klubját, hogy tapasztalatot cseréljünk, hiszen Magyarországon a női labdarúgás folyamatosan fejlődik, és nagy hangsúlyt fektetünk olyan elvekre, mint a nemek közötti egyenlőség, amely elősegíti a diszkriminációmentességet. Így ezzel a projekttel közösen szeretnénk javítani a szülők számára a színvonalas tanulási lehetőségek elérhetőségét.

Célok:

– A szülők tudatosságának felkeltése a lányok sportolásának fontosságára

– Szülői segítséggel futballozó lányok jellemének fejlesztése a sportág új technikával való ötvözésével

– A szülők oktatása a lányok sportolási fejlődésének elősegítésére

– Hosszú távú partneri kapcsolat kialakítása a PMFC Női Akadémiával a női labdarúgás fejlesztése érdekében

– A szülők mentalitásának megváltoztatása a futballozó lányok iránt

– A mérkőzéseken résztvevő szülők számának növelése

– A klubban résztvevő szülők számának növelése 10%-ról 60%-ra

Az általunk keresett eredmények:

– A focizás előnyeit bemutató prospektus készítése szülőknek

– Nemzetközi hálózat létrehozása focizó lányok és szüleik számára európai szinten a projektplatformon keresztül

– A gyerekek, szülők és a klub kapcsolatának javítása

– Jobb iskolai teljesítmény a lányok futballban való részvételének köszönhetően

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram